Szomorú asszony sziklája
<centre>Dalányi József</centre>
A Kühegy kőből volt. Azért lett Kühegy, Egyszer aztán Várhegy lett belőle. Minden bizonnyal azért, mert vár épült reája. Várát "hunvárként" emlegeti a tréfás emlékezet, mívelhogy "hun vót - hun nem vót". A Várhegyből meg Vatahegy lett, mert birtokába vette Vata, és szép várat kerekített a tetejére.
Kőből, fából készült, nagy építmény volt a Vatavár. Népe Tihanyig elláthatott belőle. Még Somogyba is! Ösvény, erdei csapás meg nem bújhatott előle, még kevésbé az utak, melyek a veszprémi várba és a szent kolostorba vezettek.
István, a magyárok fejedelme úgy rendelkezett, hogy jeles atyafia és unokatestvére: Vata igazgassa várából a Balaton rendjét és őrködjön Veszprém vára előtt. Tartsa szemmel Somogyot, mívelhogy híre érkezett Koppány mozgolódásának, készülődésének, a törvényszegők kóborlásának, engedetlen bítangok egyenetlenkedésének.
Az a bizonyos szentklastrom is gondjaira bízatott, hol szép kisasszonyok nevelődnek. Ha jön a nyár, oltalma alatt kedvükre feredőzhetnek Vatáné asszonnyal, Emesével, ki a legszebb mindnyájok között. Bulcsu származék, de a fejedelemhű nemzettségből való. Imádságos, ájtatos lélek.
Vata egészen más! Nem él az imádsággal, pedig keresztelt keresztény és - Irgalom atyja el ne hagyj! - haját még mindig csimbókban viseli... Aztán - amit csak Emese tud - titokban a pogányok istenének: a Hadúrnak hódol. Ha meg bor oldozza nyelvét - ezt meg pecérei tudják - Koppány urat, a koronás fejedelem ellenségét élteti.
Emesét gyötrik is a gondok miatta. Oktalansága marja a lelkét, szomorúság, kétségbeesés sorvasztja testét... Félti urát és méginkább aggódik apró gyermekük jövőjéért! Mi lenne, ha István megtudná a valót?
Hírnök jó a Vatavárba és átadá a fejedelem üzenetét: "Vencellin lovag seregére várok a Bakonyban. Vata Testvérem! Légy éber!"
Hírnök megy Koppányhoz, viszi Vata üzenetét: "A Bakonyban gyülekezik István serege. Nincs mire várnunk!"
Nagysietve megérkezik a somogyi válasz, melyben Koppány köszöni a testvéri üzenetet. Hadai Vata várának völgyein vonulnak fel Veszprém ellen.
Emese virágai közt értesült a tőrtén tekról és fehérebb lett, mint csokorba kötött margarétái... Vata látta, hogy a döbbenetben halálos szomorúság és félelem rejtőzik, mégis komor és kemény maradt, mint mindig.
- Jézus urad lesz a végzeted! - mordult asszonyára és köpött is rá, mikor csimbókjait homlokához emelve magára hagyta feleségét.
Emese szíve úgy kihűlt, mintha az egész világ fagya rászakadt volna. S míg vajúdtak az órák, megszületett a nem, várt kiút... Hű szolgálólánya - kit gondjaiba avatott - kipuhatolta hét jézushívő lovas hajlandóságát. Igaz, búsás jutalom igérete is kellett hozzá, de szent esküvéssel fogadták, hogy elszöktetik úrnőjüket és hírül viszik a somogyi sereg érkezését.
Ezen az éjszakán nem aludtak ki a gyertyák Emese szobájában. Mindaddig, míg el nem következett a jeladás órája: az első kakas szó. Akkor ölébe vette gyermekét, kilépett a titkos oldalajtón, aztán a jól ismert ösvényen neki indult az éjszakának.
Csend pihent a tájon. Csak a szívek dobogása mérte hangosabban a nyugtalan perceket a mérhetetlen időt. Mindössze háromszáz lépés még az ösvény és összetalálkozik megmentőivel...
És ekkor fáklyák lángjai lobbantak Vad csata kerekedett az éjszakában. Nyilak repkedtek, nyilak suhogtak. Harsogott, hörgött a hegyoldal!
A hajnali derengés egy nőre talált a Várhegy oldalában. Egy asszonyra, ki halálra sebzett gyermekét szorítja keblére. Egy édesanyára, ki félelmében, kétségbe eséseben kővé meredt az éjszakában...
Azóta dacol a "Szomorú aszszony sziklája" idővel és viharral. Csak ruháját és a vért koptatták le róla az évek, de történetét megőrizte az emlékezet.
A továbbiakról már írások beszélnek. Veszprém falai közt folyt le az ütközet, mely eldöntötte a magyar föld ezredéves sorsát. Vata megmenekült ugyan, de vérdíj tüzetett ki fejére. Várát - hogy a hitszegésnek nyoma se maradjon - földig romboltatta Vencellin.
A hét lovas, ki hírül vitte Vata árulását, szabaddá tétetett. A királlyá koronázott fejedelem adománytelkein a Máté, Bak, Kisdese, Botka, Szent-Királyi, Fajsz és Csítér falut alapított. És a szent királyról falujukat Szentkirályszabadjának nevezték el.
A várhegy mindent és mindenkit túlélt, és tekervényes útjain mindmáig andalog az emlékezet.
