Vörösberényi Református Templom építészeti története kezdetektől 1899-ig

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2015. augusztus 10., 13:20-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Kezdetek)

Erődített református templom
Balatonalmádi értéktár 2015. február 28. előadás.
Írta: Faust Gyula

Kezdetek

Balatonalmádi, ahogy Fűzfővel határos Vörösberény is Pannonia őskor óta lakott helye. Közelünkben az Öreghegyen egy neolitikumi szerpentin kőből készült (5000 - 3300 éves) balta került elő.[1] A rézkor (Kr.e. 3300 – 2000) két települését a mai Liszt Ferenc utcában és Budataván találjuk.[2] A szintén Vörösberényi részen található Kun-földekről pedig bronzkori (Kr.e. 2000 - 800) edények kerültek napfényre.[3] A napvilágot látott emlékanyag arra enged következtetnünk, hogy a Balaton eme part menti sávját az őskoron belül az úgynevezett bronzkori mészbetétes kultúra idejében lakták a legsűrűbben.[4]

A bronzkor vége és a római kor első százada végéig hatalmas hiátussál van dolgunk. A kutatók szerint az itt található római kori település központja a II. századtól a Séd közelében, a Lok-hegyen, a Magtárnál, a Szabolcs utca környékén illetve Budataván lehetett.[5]

A Lokhegy[6] Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható.[7] A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.[8]

Átmenet a római korból az avar illetve Árpád korba

A Lokhegy K-i oldalának alján római telepnyomokat találtak, Az ott gyűjtött cserepek közt a késő római, piros festésű kancsó töredék, szürke, fésűs-díszítésű oldaltöredékek között Árpádkori cserép is volt.[9] 1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált.[10] Németh Péter az „Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből” munkájában állapítja meg a következőket: „A késő avarkori telepek helyén gyűjtött leletanyag nem egy esetben az Árpád-korral zárul, ami egyben továbbélést is jelenthet.”[11] Valószínűnek tartom, hogy Balatonalmádi-Vörösberény esetében ez az átmenet igaz nem csak az avar-Árpádkor, hanem korábbi római-avarkor átmenetére is.

Az avarok 567 évét követően a Gepidák legyőzése után vették birtokukba Pannoniát. Létrejött egy új politikai hatalom, - az Avar Birodalom, amely 567/568-tól egészen a 790-es évekig egységes államalakulatként állt fenn.[12] Németh Péter szerint az i. sz. 568 után kezdődő korai avar betelepülésnek Rhé Gy. munkájában még nem lelhetjük a nyomát.[13] A VII. század utolsó harmadával kezdődő, s a IX. század végével záródó késő avarkornak nevezett időszak emlékei a történeti Veszprém megyében (már) jóval gyakoribbak. A késő avarkor régészeti lelőhelyeinek a száma a korai avarkorhoz képest jelentősen megnövekedik, ami egyben a népesség lélekszámának a gyarapodását is mutatja.[14] E „későbbi időszak gyakran több száz síros temetői arra utalnak, hogy az avarok békességben, nagy kiterjedésű falvakban éltek, általában földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, több évtizedig egy helyben laktak.[15]

A történeti Veszprém megye egyik legszebb kora-avarkori temetője a Balatonfűzfő-Szalmássy telepen feltárt lehetett. A homokhordással már korábban harmadrészben megbolygatott temetőben 1961—1964 között összesen 79 sírt tártunk fel,18 a sírok egyharmada még ma is kutatóra vár.[16] Balatonfűzfő és környéke szintén egy avar kori települési gócot alkot: a fűzfői Bugyogó 1924-ben Rhé Gy. által közölt töredékes anyaga а VII. század második felére keltezhető, 20 valamivel későbbinek tarthatók a Gyártelep-i temetőrészlet leletei Cs. Sós Ágnes 1951-es gyűjtéséből. 21 VII. századi sírhoz tartozik egy szürke színű, hullámvonalkötegekkel és körbefutó befésüléssel díszített edény (2. kép), mely a balatonkenesei Zsidó¬ temető mellől 1962-ben került elő.[17]

Olajos Teréz szerint „akár 795/796-ot tekintjük az avar kaganátus bukása döntő esztendejének, ami¬kor Nagy Károly (768-814) seregei az avar fejedelmi szállás elfoglalása után a Tiszán túlra üldözték a meg nem hódolt avarokat, akár 803 tájékát, amikor Krum bolgár kán (kb. 802-814) megsemmisítő vereséget mért az addig a frankok ellen mindig újra meg újra fellázadó avarság hátországára, ezt követően még mintegy két évtizedig az avarok minden kétséget kizáróan a régió történelmi szereplői maradtak. (…) Egy 9. század elején (806-815 között?) szerkesztett püspökség-lista („Notitia episcopatuum”), egy a római, konstantinápolyi, alexandriai, antiokhiai és jeruzsálemi pátriárkákhoz tartozó területeket és népeket regisztráló mű („Additio patriarchicorum thronorum”) valamint a 12. században élt Neilos Doxopatrés munkája („Notitia patriarchatuum”) arról tanúskodik, hogy a 9. századi görögül beszélő világban a római pápa fennhatósága alá tartozó keresztény népként számon tartották az avarokat. Szerepelt az avarság a bibliai Teremtés könyvét és a hippolytosi ország- nép- és nyelvfelosztást átvevő bizánci világkrónikákban is, amint erről egyértelműen tanúskodik annak a 9/10. századi szerzőnek a műve (Petrus Alexandrinus: Chronica). (…) Ezek az utóbb említett források, ha sok konkrétumot nem tartalmaznak is, annyi tanulsággal mindenképpen szolgálnak, hogy a 9. században a bizánci köztudat más korabeli szomszédos népek, mint például a szlávok, a rúszok, a kazárok, a bolgárok mellett az avarokat is számon tartotta.[18]

V. A Frank Birodalom Avar tartományáról (805-900)[19]

Nagy Károly az avar Kaganátus végleges felbomlása után 805-ben a már keresztény avar kagán – Teodor – kérésére a Frank Birodalom újszerzeményű területén Carnuntum (Deutsch Altenburg) és Sabaria (Szombathely) közt létrehozta az Avar Tartományt. Megalapítását és folyamatos fennállását számos egykorú és hiteles forrás bizonyítja:

805. “Capcanus princeps Hunnorum Aquis ad imperatorem venit et, ut postulavit, inter Sabariam et Carnuntum habitandi locum accepit, … erat anim christianus nomine Theodorus” – “A kagán, az avarok fejedelme a császárhoz ment Aachenbe és amint kérte, Sabaria meg Carnuntum között lakóhelyet kapott, … tudniillik keresztény volt és Theodornak hívták” (Annales Fuldenses ad A. 805.: Annal. Regni Francorum 795. 805 Annal. Maximiniani stb. vö. MMFH. I. 87, 40, 92, 63).

805. szept. 25. Az elhunyt Theodor avar kagán utóda a Fischa folyó mellett felvette a keresztséget, melyben az Ábrahám nevet kapta. (Annal. S. Emmerammi Ratisp. Maiores ad. A. 805).

805. szept. 25. u.: “…Et misit caganus unum de optimatibus suis, petens sibi honorem antiquum, quem caganus apud Hunnos habere solebat. Cuius precibus imperator assensum prebuit et summam totius regni iuxta priscum eorum ritum caganum habere praecepit”. – “…És a kagán elküldött egyet a legelőkelőbbjei közül, kérvén magának az ősi méltóságot, amely a kagánt a hunok közt megillette. A császár hozzájárulását adta a kéréshez és elrendelte, hogy a kagán az egész királyság felett az ő régi szokásuk szerint a legfőbb hatalmat bírja.” – Nagy Károly tehát a Sabaria és Carnuntum közt fekvő Avar Tartománynak a királyság jogállását adta. (Annales Regni Francorum ad A. 805. MMFH. I. 43.)

811. “…fuerunt etim Aquis adventum eius expectantes, qui de Pannonia venerunt, Canizauci princeps Avarum, et tudun et alii primores ac duces Sclavorum circa Danubium habitantium”.-- “Még azok is Aachenben voltak az ő (t.i. Nagy Károly) érkezését várva, akik Pannóniából jöttek: Canizauci az avarok fejedelme, meg a tudun és a Duna körül lakó szlávok egyéb előljárói meg vezérei…”.

811. nov. 16. “…in Avaria…” – Aváriában, Nagy Károly Aachenben kiadott oklevelében (MGH. Dipl. Ludwig d. D. No. 1., MMFH. III. 27.).

822. A frankfurti birodalmi gyűlésen, ahol a királyság keleti részéinek az ügyeit tárgyalták, megjelentek „. . . in Pannonia residentium Abarum legationes . . .” „a Pannóniában lakó avarok követei is.” (Annal. Regni. Francorum ad A. 822., MMFH. I. 50).

830. okt. 6.: „. . . terra Avarorum . . .” majd az előbbire utalva: „. . .in ipsa marcha . . .” – „az avarok földje” majd „abban a tartományban” Németh Lajos bajor király Regensburgban kelt oklevelében (MGH. Dipl. Ludwig d. D. No. 1., MMFH. III.27)

832. okt. 6. “…in Provincia Avarorum…” Az Avarok Tartományában…” Német Lajos Regensburgban kelt oklevelében (MGH. Dipl. Ludwig d.D. No. 8. MMFH. 30.)

833. márc. 4. “…in provincia Avarorum…” Német Lajos Osterhoferben kelt oklevelében (MGH. Dip. Ludwig d. D. No. 9., MMFH. III.32.).

836. febr. 16: “…in Provincia Avarorum…” Német Lajos Osterhofenben kelt oklevelében (MGH. Dipl. Ludwig d.D. No.18., MMFH. III. 34).

843. A verduni szerződés szintén említi a birodalom területén élő avarokat.

860. május 8. “…Vuangariorum Marcha…” – “Wangarok tartománya”. Német Lajos Regensburgban kelt adománylevelében. Az elnevezés Sabária és a Répce folyó közt fekvő területen egy birtok határát jelző hegy neveként bukkan fel: “…et inde uwaue in summitatem illius montis, qui dicitur Vuangariorum Marcha…” – “és innen egészen annak a hegynek a csúcsáig, amelyet a Wangarok tartományának neveznek.” Ez az egyetlen forrás, amely az avarokat a magyarok venger népnevének mélyhangzású változatával nevezi meg.[20]

867. A szlávok apostola Szt. Konstantin Velencében az ószláv írás védelmére elmondott beszédében többek közt a nemzeti írást használó avarokról mint kortársakról emlékezik meg. Mivel azt állítja, hogy írásukat az Isten dicséretére használják, joggal tekinthetjük a keresztény avar tartomány íráskultúráját idéző kútfőnek. (Vo. az alábbi 6. ponttal.)

871. “…Eos (sc. Avaros) autem, qui obediebant fidei et baptismum sunt consecuti, tributarios fecerunt regum, et terram quam possident residui adhu pro tributo retinent regis usque in hodiernum diem.” – “Azokat (ti. az avarokat) azonban, akik készségesnek mutatkoztak a hit iránt és felvették a keresztséget, a királyok adófizetőivé tette, és a földet amelyet a maradékaik birtokolnak, a királynak fizetett adó fejében most is birtokolják mind a mai napig”. – (Conversio… Cap.3. MMFH. III. 298).

A keresztény avarok tartományának, mint közigazgatási és politikai egységnek a fennállását a hiteles oklevelek és más egykorú feljegyzések 805 és 871 között egyértelműen igazolják. A tartomány egyházi szervezetét pedig – amelyről az alábbi 4. pontban bővebben szólunk majd – amelyet a passaui püspökök chorepiscopusai (karpüspökei) igazgatták, az egykorú oklevelek 833 és 904 között emlegetik. Ez pedig azt jelenti, hogy az Avar Tartomány egyházi szervezete megérte, sőt túlélte a 900-ban a Dunántúlon is bekövetkezett magyar honfoglalást.[21]

„Veszprém megye avarkorának és kora Árpád-kori történetének további tanulmányozásához nem elegendő a rendelkezésünkre álló régészeti forrásanyag. Teljes telep- és temetőfeltárásokhoz kell folyamodnunk, ha ennek a magyar történelem szemszögéből oly fontos területnek biztos társadalomtörténeti képét kívánjuk a jövőben megrajzolni.”[22] Németh Péter[23]

A római rítusú keresztyénség

A Magyar egyházszervezet (püspökségek, egyházmegyék) kialakulását illetően „az átlagember fejében élő kép szerint keresztyénségünk kezdete Szent István királyhoz köthető (…), mely szerint a magyar keresztyénség felvételére 997 után, 1000-ben került sor, amikor az első egyházakat (püspökségeket) a pápa jóváhagyta. Köztudott, hogy a magdeburgi érseki szék megalapítására a Német Római birodalomban 35 évre volt szükség. Lehetetlen, hogy nálunk mindössze két és fél év[24], vagy egyetlen szűk évtized[25] elegendő lett volna Liutprandus Cremonensis püspök, Nagy Ottó császár titkára írta le, hogy saját szemével látta XII. János Pápa kinevező bulláit, amelyeket az első magyar püspöknek, Zakkeusnak adott 963-ban, aki két kuriális bíboros – Leo püspök és János diakónus – kíséretében indult haza.”[26] Szent István nevéhez legalább nyolc egyházmegye létesítése köthető. (KRISTÓ 2003: 63).[27] Minden „kétséget kizáróan megállapíthatjuk ezek alapján, hogy Veszprémben volt az első püspökség, amely megalakult, és e város lett a központja az itt elsőként létrejövő egyházmegyének. Hogy azonban ebben a kérdésben, mely időpontot tekintsük mérvadónak és kinek a nevéhez kössük az alapítást, az okleveleken, diplomákon kívül más információk is hasznosak lehetnek. A Gizellához köthető alapítási elképzelést például kétségbe vonja a következő lényeges információ. Ismeretes, hogy az egyházmegyét Szent Mihály arkangyal oltalmába ajánlották. Szent Mihály tiszteletét a latin kereszténység is ismerte, de a bajorok e kultuszt nem ápolták, azonban a bizánci kereszténység területén közkedvelt volt. Így a patrónusból inkább a keleti rítus szerint megkeresztelt Gézára és Saroltra lehet következtetni, mint alapítókra.[28] Sarolt annak a Gyulának a leánya, aki 950 után keleti rítus szerint keresztény hitre tért. Bizánci forrásból (Szkülitzész) tudjuk, hogy volt egy Hierotheosz nevű szerzetest, akit Magyarország püspökévé szenteltek. Ennek alapján tehát az első magyarországi térítő-püspökség keleti rítus szerint létesült és felállítása Sarolt apja, az erdélyi Gyula nevéhez fűződik.

Az is alátámasztja ezt az elképzelést, hogy az egyházmegye központja eredetileg frank erősség volt, mely az Árpádok egyik központja lett a honfoglalást követően. Sarolt fejedelemasszony itt tartotta udvarát. Az ő hatására a keleti kereszténység eresztett gyökeret. Ismeretes híradásból, hogy itt felépült a fejedelemasszony idejében egy bazilita kolostor és a Szent György kápolna a székesegyház szomszédságában. Régészeti kutatások is megerősítik ezt a híradást és bebizonyították, hogy a rotunda a székesegyháznál korábbi, a 10. század második felében épült. (KOSZTA 1988: 177).”[29] Kétségtelen tény, hogy a legkorábbi fejedelmi-királyi alapítású hosszúházas templomok készülése idején már centrális templomok sora állt az országban, melyek 100 előtt keletkeztek. Rendkívül figyelemreméltó, hogy a legkorábbi alapítású magyarországi püspökségek székhelyei közöl öt: Gyulafehérvár, Esztergom, Eger, Veszprém és Nyitra esetében az első ismert középkori szakrális épület körtemplom.[30]

A vörösberényi református templom

Kezdetek

A vörösberényi, régi nevén szárberényi építmény formája szerint egy hosszútemplom, amely jelenlegi ismereteink szerint valamikor a XI. században egy használatban lévő temetőre épült.[31] Legkorábbi ismert birtokosai a veszprém völgyi Szűz Mária monostor – eleinte görög baziliszta (Szt. Vazul-rendi (…) apácái voltak.[32] Tudjuk, hogy a bazilita szerzetesi kolostorok apátjai a bizánci egyházjogban püspöki jogkörrel rendelkeztek.[33]

Különös építményről van szó, mely Németh Zsolt szerint több aspektusában is eltér a szokványos Árpád kori templomformától, ilyen például a hosszúságához képest igen keskeny, nem derékszögekben záródó, nem harmonikus templomforma.[34] Sem belső tere sem szentélye nem biztosította az Árpád-kori szentélyek bensőséges funkcióját, hiszen a szentélye keskenyebb a hajónál. Nem illik hozzá a „szentély” északi falrészében talált úgy nevezett szentségház sem. Idegen egyrészt a fekvő téglatest alakja, másodszor pedig az állítólagos padlószinthez mért magassága sem.[35] Harmadszor a templom közép táján talált nagy ovális kő funkciója sem magyarázható az első románkori templom ismerni vélt szerkezetével, hiszen középtájon nem tarthatott egy hatalmas oszlopot, fal-alap funkciója pedig a helyzeténél fogva valószínűtlen. Negyedszer pedig 1966. július 12-én (Kedd) a régészeti naplóba Pamer Nóra a következőket írta: „Ugyanez árokban (/2c/ és /2b/), a templom rövid, rosszul tájolt K-i homlokzatával párhuzamosan húzódó fal alapjai alól egy csontváz medencéjének alsó része és lábai nyúlnak ki K-felé. A falat először egy régebbi szentélyfalnak véltük, de most kitűnt, hogy már használatban lévő temetőre épült. E falat egy régebbi szentélyfalnak véltük, de ennek ellene mond, hogy a templom K-i zárófalához hozzáépült s a K-i fal még ma is áll, rajta román ablaknyílással. E megtalált (D – É irányultságú) falalapok rendeltetése tehát még bizonytalan. A falalapok mélysége a K-i oromfal alapjaival azonos mélységet mutat(nak).

A mellékelt rajzon az épület legrégebbi falmaradványai láthatók pirossal jelölve.

  • A vörösberényi templom 1966-os feltáráskori alaprajza a legrégebbi falakkal.

  • Nagy ovális kő

A Balatonfüred, temetői templom kialakulása

Teljesen más világításba kerülnek a feltárt alapok, ha azt feltételezzük, hogy a románkori templom egy már a domb oldalán álló hajdani építmény alapjaira épült. Ez a hipotézis egyáltalán nem légből kapott, hiszen, hiszen a közeli Balatonfüred jó példája annak, hogy miként épült templom egy római villa alapjára. Valter Ilona ezt írta 1972.ben erről. „Az i. sz. II. században római villa épül a dombon, melyet a IV. században átalakítottak. A villa a IV. század végén leégett. A római villára (feketével besötétített részek) épült, feltehetően még a XII. század végén az 1211-ben Szent Mihály egyházaként említett románkori templom.

Amikor 1953-ban a temetői templomromnál előkerültek a szentélybordák, különösnek tartották, hogy a szentély bordás boltozata ellenére sem voltak kívül támpilléréi a templomnak, hanem a sarkokon kiszélesedő háromszög alakú alapozás megerősítések viselték a boltozat súlyát.[36] 1966-ban a „környékét kitisztítva, a szentély sarkainál érdekes alapozást” figyelhettünk meg”[37] – írja Valter Ilona, majd hozzáteszi, hogy „támpillérek helyett háromszög alakú alapozás-kiszélesedéseket találtunk, melyek a (szentély) boltozat súlyát viselő falak megerősítésére szolgáltak a sarkokon (. kép).

Balatonfüred, temetői templomrom szentélye dél-keleti sarkának kiszélesedő alapozása.

Hasonlóképpen az építmény „északkeleti sarkánál a fal nyugat felé háromszög alakban kiszélesedik. Hatalmas kövekből alapozott támpillérszerű délkeleti és délnyugati sarka alapján feltételezhető, hogy az előcsarnok fölött torony magasodott, amire több példát találhatunk a Balatonfelvidéken (a közeli Balatonszöllős, Vörösberény stb.).[38]

Mindez megmagyarázza a vörösberényi templom szabálytalan téglatest alapját, amelyek különösen az épület szentélyi részének D-K-i sarkánál ugyanazt a kiszélesedő alapozást mutatják, mint a Balatonfüred temetői romtemplom esetében.

A vörsberényi református templom rekonstruált alaprajza[39]

Németh Zsolt szerint az „első épület” alaprajzáról és arányaiból kiindulva azt állítja, hogy azok nem Árpád-kori temploméi. Ugyanakkor azt is állítja, hogy a bővítést követő oldalkápolna még nagyobb aránytalansága miatt úgyszintén nem lehet egy Árpádkori templomé. E két logikai kizárásból a Német Zsolt szerint az következik, hogy az első épületet az I. évezredben emelték szakrális célókra, de nem egyhajós katolikus templomnak. Viszont Szárberény román stílusú templomát, melyhez hozzá tartózik az első átalakítás is, valamikor az Árpádkor előtt, vagy annak legelején építették[40], vagyis nem öt, hanem csak négy nagy korszaka volt, mert az első közvetlenül nem tartozik az Árpád-kori templom funkciójához. Jó magam az olvasottak alapján azt a következtetést vonom le, hogy az első két románkori templom egy a templomdombon előtte is álló építmény alapjaira épült.

1967 áprilisában Pamer Nóra a „Jelentés a vörösberényi ref. templom 1966 évi feltárásáról” szóló beszámolójában a következőket írja:

„A történeti adatok szerint, melyek Vörösberényre, azaz középkori nevén Szárberényre vonatkoznak a falu maga egyike a legrégibb árpád kori településeinknek. (…) Azonban a szóban fogó templomot, melyet 1966-ban az OMF keretén belül feltártunk egy XI. században már álló templommal teljes bizonyossággal nem azonosíthatjuk, - de a lehetőség, hogy ilyen korai épületről van szó, még adatok hiányában sem zárható ki.

A templom első okleveles említését 1290 körül találjuk. Szent Mártonnak volt dedikálva. Ez a szent Mártonnak dedikált templom már azonos lehet a mai református templom épületével.

A templom mai megjelenésében egy tégla alaprajzú kis csarnoktemplom, három csehsüveges boltozattal fedve, D-i oldalán (nem derékszögekben záródó) négyzetes alapú szögletes zömök toronnyal, mely egyben a bejárati kaput is magába foglalja. A templombelsőben a K-i és Ny-i végeken, egy-egy utólag beépített karzat van.

A templom-torony támpillérjeit kivéve minden támpillér újabb korban épült a templomhoz.

Az 1966 évi ásatás és falkutatás eredményeképpen a vörösberényi református templom 5 fő építési korszak különböztethető meg: I-II román, - III. gótikus, IV-V. barokk.

Az I. román építési korosak egy keskeny templom, egyenes záródású szentéllyel. A szentély szélessége megegyezik a hajó szélességével, a két templomrészt egykor diadalív választotta el egymástól, melynek lefaragott maradványát az É-i falszakaszon megtaláltuk a vakolat alatt. Ennek az első templomnak a K-i, ez É-i és a Ny-i zárófalai még állanak. A D-i zárófalát már csak részben és alapjaiban találtuk mag a templom padozata alatt a K-i részben. A K-i zárófalban, mely egyben a szentély K-i fala, van egy kis román ablak, mely az első román templom szentélyének éppen a tengelyébe esik, illetve a háromszögletű oromfal tengelyébe, mely a szentélyt K-ről lezárja.

A szentély keresztboltozatos volt, felette nyeregtetővel, a hozzácsatlakozó hajó síkfödémét csak feltételezzük, míg a keresztboltozat vakolatlenyomatát a padlástérben meg is találtuk. A szentély É-i falában egy fekvő tégla-alakú szentségfülkét tártunk fel, melynek elhelyezéséből az eredeti román járószintnek kb. 6o-70 cm-nyi későbbi süllyesztésére következtet¬hetünk, mivel a szentségfülke ma aránytalanul magasan fekszik /E nívósüllyesztést a későbbi építési periódusok igazolták.

A II. román templom, ennek az I. román templomnak a bővítéséből alakult ki, úgy, hogy a D-i oldalon a templomhajó falait elbontották és a régi templomot teljes hosszában D-felé kibővítették. Ezáltal nemcsak a hajó lett szélesebb, de a szentély is, - illetve itt az elválasztófalat meghagyva két szentély alakult ki egymás mellett.

Ezt a bővítést a vakolatleverés után a K-i oromfalon előtűnt falvarrat bizonyítja, továbbá a K-i fal belső oldalán a padlástérben két háromszögű oromzat rajzolódik ki egymás mellett.

A falak elválását azonban legjobban a templom hosszában ásott kutatóárokban, és a templomon kívül ásott kutatóárokban figyelhetjük meg legjobban, ahol az I. román periódus alapfalai a II. román bővítés falaitól még alapozási mélységükben is különböznek. A bővített D-i rész valamivel keskenyebb. mint az É-i.

A K-i oromfalában ugyancsak van egy román ablak s a D-i oldalon két román ablakot hozott felszínre a falkutatás.

A padlástérben talált ív alakú vakolatlenyomatok alapján megállapítható, hogy a szentélyek keresztboltozatosak voltak. A hajó padozata alatt talált ovális alapfalról, mely a szentélyeket osztóé fal megmaradt alapfalának vonalában fekszik feltételezhető, hogy egy pillér alapja volt, mely által kéthajóssá vált a templom, - valószínűleg sík födémmel.

Gótikus építési korszak

A III. építési korszak gótikus, mikor a templomon nagynyílású gótikus ablakokat nyitnak, de a szentélyeken a román ablakokat megtartják. A gótikus ablakok a D-i és a Ny-i homlokzaton vannak, mindegyik oldalon 2-2. A Ny-i homlokzat ablakai magasabban fekszenek, mint a D-i-ek. A D-i homlokzaton az egyik gótikus ablak a falkutatás után teljes egészében előtűnt (almádi vöröskőből készült csúcsíves ablakkerettel) a másiknak csak egyik kávája látható barokk átalakításban, de a bárok vakolat alatt húzódó korábbi vakolatréteg megegyezik a gótikus ablaknyílás kőkeretén húzódó első vakolatréteggel. A Ny-i homlokzat ablakai (a kutatás előtt befalazva) már csak barokk formájukban láthatók, de itt is a barokk vakolat alatt húzódó korábbi vakolatréteg, mely a barokknál nagyobb ablaknyíláshoz tartozott, bizonyítja, hogy eredetileg egy korábbi, azaz gótikus építési korszakban keletkeztek a Ny-i homlokzat első ablakai. (- A kutatásban a barokk vakolat mindenütt segítségünkre volt, mert keresztmetszete, mely az almádi földtől vörhenyesen színezett, jellegzetesen elütött a korábbi középkori és későbbi II. barokk építési periódus vakolatrétegétől).

A gótikus építési korszakba kell sorolnunk a négyzetes alaprajzú vaskos templomtornyot is a D-i oldalon, melynek belső és külső /a toronyaljba és a hajóba vezető/ kőajtókerete élszedett gótikus ajtókeret, mely megállapíthatóan eredeti helyén van. (A barokk vakolat alatt húzódó középkori vakolat egészen az ajtókeret széléig húzódik).

Ennek a gótikus építési korszaknak a nyoma az É-i falon levő homokkő szentségfülke maradványa, melyet először lefaragtak, majd a barokk boltozattal részben eltakarták (hogy a keresztvirág lenyomata már a padlástérbe került) - utoljára pedig a múlt század végén készült K-i karzattal az alsó részét tették tönkre, a karzattartó vasgerendát a lefaragott szentségfülkén át vezetve a falba.

  • Egy illusztráció és a mai lefaragott vörösberényi pastoforium

  • Ref Templom07.jpg

Ez a gótikus ablakokkal ellátott templom a török hódoltság alatt igen megrongálódhatott. Vörösberény falu már 1567-ben török kézen van. Bár Dévai Bíró Mátyás szerint a református egyház 1535-36 években alakult, a faluban református lelkészéről csak 1618-ban hallunk az oklevelek szerint. A valószínűbb az, hogy a református egyház a török hódoltsága alatt keletkezett és egy ideig még karbantartja a templomot.

1625-ben II. Ferdinánd a győri Jezsuita Collegiumnak adja Vörösberényt, de ebben az időben az egyházat, a reformátusokat ez még nem érinthette, mert a jezsuitákat egyenlőre csak mint új földesurukat tekintették. Magának a templomnak inkább a későbbi elhagyatottság okozott nagyobb kárt.

A pusztán maradt faluban a templom sem működhetett. Lakóinak egy része még l669-ben sem épített házat, hanem a föld alatt lakott. Tehát házaikat nyilván lerombolták, vagy tönkretette a török, s ez esetben a templomot sem kímélhette.

1689-ben a rendezetlen viszonyokra jellemző, hogy a török földesúr hívja fel a magyar urak figyelmét, hogy védjék meg a berényieket a fosztogatók ellen, hogy munkájukat nyugodtan folytathassák és adót tudjanak fizetni.

A református iratok szerint az 1681 évi soproni országgyűlés artikularis helynek nyilvánítja Vörösberényt, tehát a református templom és iskola fenntartását engedélyezi. Azonban vallásgyakorlatukban még sem lehettek egészen zavartalanok, mert 1700-ban a katolikusok „hadi asszisztenciával” elfoglalják a templomot és katolikus plébánost neveznek ki. A templom tehát semmi esetre sem lehetett rom, mert elfoglalása ebben az esetben érdektelen lett volna, de mindenesetre restaurálásra szorult, mert egy 1702-ből fennmaradt szerződés szerint, mint a Jezsuita Collégium rektora kötött a veszprémi lakosú Puk János és Schram György kőművessel. A vörösberényi templom helyreállítását tervbe vették. A beszakadt boltozatok helyreállítását, a sekrestye építését és az északi fal kijavítását továbbá a síkfödém helyreállatását is a hajó felett.

Barokk építési korszak

A IV. építési korszak a fent felsorolt és szerződésbe foglalt munkáknak megfelel, azaz a katolikusok a tervezett helyreállítást végre is hajtották. Ezt igazolták ásatás és a falkutatás is. Ez a IV. építési korszak már barokk. A templom K-i oldalán, az I. románkori templom szentélyének szélességében egy négyzetes alaprajzú sekrestyét emelnek, úgy, hogy bejárata a szentély K-i falából nyílik (a szentélyből). Az É-i falon valószínűleg csak javításokat végeztek, de a D-i és Ny-i homlokzaton a gótikus ablakokat barokk nyílásokká alakítják (valószínűleg csak rossz állapotuk miatt). Ennek az I. barokk építésnek a nyoma mindenütt jól leolvasható, ahol a vörhenyes keresztmetszetű vakolat előtűnik. A két szentély is valószínűleg még megvolt, mert a diadalív lefaragott csonkján is jól is jól látható a barokk vakolat és tudjuk a barokk vakolat és tudjuk a fenti szerződésből, hogy két oltár helyreállítására is kötelezték magukat és még 1721-ben is Ecclesia cum Sanctuario et Sacritia említik a templomot.

A Rákóczi-féle harcok idején Veresberényből is elűzik a katolikus plébánost és a templom újra a reformátusok kezére kerül.

1723-ban felállítják a Helytartótanácsot, mely azután a megyén keresztül többször kér információt a templom eredetére vonatkozóan, ahol is mindkét fél a reformátusok és a katolikusok is saját érdekeiknek megfelelően vallanak. Ezekből az információkból, illetve vallomásokból értesülünk, hogy a vörösberényi templomból a reformátusok eltávolították az oltárokat, de helyei még láthatók, hogy katolikus prédikáló szék is volt valaha a templomban, de azt is eltüntették. Ekkor készülhetett a kazettás mennyezet is. A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. A templomok falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is. Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az Úrvacsora kiosztásának helye, az Úrasztala. Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is. A templom mindig a közösség találkozásának a legfontosabb helyszíne volt. Ezért a reformáció korában fölvirágzott reneszánsz művészet fokozatosan helyet kapott a díszeiben leegyszerűsödött református templomokban. Fokozatosan jelent meg például a fatábla festészet, mely a karzat mellvédlapjait és a mennyezet kazettáit díszítette.[41] Lebontották a katolikusok által építtetett sekrestyét, hogy 1739-ben erős kőkerítéssel veszik körül a templomot. Valószínű, hogy már azelőtt is volt (egy középkori) kerítés a templom körül, hiszen itt terült el a temető (melynek volt kerítőfala), amit nem tudni pontosan mikor, de a XVIII. sz.-ban már megszüntetnek, mert a templom-kerítésen belüli rét kaszálása, a református lelkészt illeti. A temető megszüntetését az ásatás is igazolja, mert csak néhány nagyon mély ponton találtunk sírokat a templom körítésén belül. Kivétel volt A (7) kutatóárok, mely a templom É-i fala és az É-i kerítőfal közt tárt fel sírokat, valamint „a sekrestye alapfali közt fekvő terület, hol több egymásra rétegezett sírt tártunk fel, melyek közül néhány a sekrestye fala alá is húzódott bizonyítva, hogy csak későbbi időben épülhetett a sekrestye, mert a már használatban lövő temetőre épült.”[42]

A sírokban talált pénzleletek alapján kb. a XVII. sz.-ig temetkeznek a temetőbe a templom felépítése óta.

Talált leletek:

  • „S” végű hajkarikákon kívül,
  • Zsigmond kori quarting, dénár és parvus,
  • I. Ferdinánd kori obulus és 1538-as dénár
  • lengyel Zsigmond 1599-es garasok kerültek elő e kis területről.[43]
  • Szőrme fémszálas gyöngyös pártára[44]

A templom „a helytartótanács zaklatásai ellenére is a reformátusok kezén marad. 1745-ben a mennyezetet, a hajó síkfödémű részét festett faburkolattal látták el. Ennek maradványai a református parochián még ma is megvannak.[45] Sajnos festet mennyezet emlékét felidéző kazetta már nincsen meg, az viszont biztos, hogy 1969. novemberében még megvolt, mert amikor Földes Cs. elkészítette a vörösberényi Templom berendezési tervét, akkor a „B4” jelzésű tervrajzon a következő olvasható: „RESTAURÁLT FAMENNYEZET FESTETT DESZKÁINAK FELERŐSÍTÉSÉRE FENNTARTOTT FELÜLET”. Mindez azt igazolja famennyezet festett deszkái közül néhány a tervek elkészülésének jelzett idején még megvoltak és előkészítették a restaurálásra, hogy azt követően az új padok homlokzatán közkinccsé tehessék. Ma már nem tudjuk, hogy ez a szép gondolat mért nem valósult meg.

Vörösberényi református templom B 4 padterve[46]

1773-ban a Jezsuiták végleg elhagyják Vörösberényt és földesúri jogaik is megszűnnek. A reformátusok temploma azonban megint rossz állapotban lehetett, mert 1789 máj 24-én a vörösberenyi prédikátor adakozásra hívja föl a gyülekezetet. „A mi régiségtől meg emésztett templomunknak structurája éjszakának idején széleknek öszve rontásával le szakadván, akaratunk ellen tehetetlenségünkben is, hogy az Urnak templomát megépítsük szükség…" a továbbiakban kifejti, hogy az építkezés már megkezdődött, de a pénz nem elég, holott a munka felénél sem tartanak.

Ezt az építkezést igazolja a toronyaljból a templomba vezető megkisebbített ajtónyílás felirata. Ennek az V. építési periódusnak, mely egyben a második barokk építési korszak a leglényegesebb változtatása a templomon, hogy a síkfödém helyett három csehsüveg-boltozattal fedik a teret úgy, hogy egy boltszakasz fedi a szentélyt is. A református liturgiának megfelelően a szentélyt megszüntetik, mit főleg a diadalív elbontásával érnek el. A belső megvilágítása a boltozatok tengelyébe nyitott új barokk ablakok által történik. A Ny-i oldalon az ablaknyílásokat (a régieket) a boltozat el is vágja s ezért befalazásuk indokolt. A D-i oldalon az egyik elbarokkosított gótikus ablak a boltozattartó pillér elé kerül, ezért elfalazzák a másik előbbi építési korszakbél származó barokk ablakkal együtt.

A boltozás által a templomtér belső magasságából sokat veszített. Ez jól látható a padlástérben megmaradt párkánytöredékekből melyre a síkfödém illetve a festett famennyezet felfeküdt s mely mindenütt a csehsüveg-boltozatok fölött húzódik. A belső magasság biztosítása érdekében a középkori padlónívót süllyesztik. Ennek több bizonyítékát is láttuk:

  • a túlságosan magasan fekvő egykori szentségfülkék elhelyezése,
  • a belső ajtókeret alsó részének téglából való kiegészítése,
  • a kutatóárok metszete, melyet a templom hosszában ástunk, mindenütt elvágott sírokat mutatott, ahol a csontok vagy már hiányoztak, vagy pedig közvetlen a padlószint alatt feküdtek 5-6 cm-re.

Kibontják a sekrestye épületét is és ajtaját a K-i falon befalazzák.

Ebben az időben újítják fel a templom körítését is és Ny-i oldalán új ajtót nyitnak. A többi változtatás a templomon későbbi időben történt. /Újabb ablakok/. A Ny-i karzatra 1795-ben, a K-ire 1899-ben kötnek szerződést. Ez utóbbi építése alkalmából hordják ki a templomból az I. román templom szint alatti alapfalait, mely munkáért a kőműves külön 18 Koronát kér.”[47]

A templom 1900-1966 időben.

Megjegyzés: A templom 1939-ben épített és 1966-ban lebontott támpillérei (a toronyét kivéve) statikai megerősítés céljából kerültek az É-Ny-i illetve a D-Ny-i-i homlokzati fal mellé.

Lábjegyzet

  1. ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi, 1995. 102 p.
  2. ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi, 1995. 103 p.
  3. ↑ Uo. p. 102-103.
  4. ↑ Vö.: Uo. 102 p.
  5. ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi 1995. 106. p.
  6. ↑ A 4/6. számú lelőhely átnyúlik a vörösberényi határba is. 1903 előtt Somodri J. telkén, a pince fala mellett két csontváz került elő edénymellékletekkel, amelyek IV. századiak.
    1911-ben Plank K. telkén, kb 1,5 m mélyen római sírra akadtak, amelyet szétdúltak. A múzeumi ásatás során két újabb sír került elő, az egyiket azonban a telektulajdonos nem engedte kibontani. A kibontott másik sír külsőleg ovális formájú volt. Belső falait 1 cm vastagságban simára vakolták, feneke pedig 8 téglával volt kirakva. Tetejét 3 db durván faragott vörös homokkő lap fedte. A benne lévő csontváz jobb kezénél 8 db bronzpénz volt, Valens, Valentinianus és Gratianus veretei. A fej mellett egy kis üvegedény cserepei hevertek. A szomszédos Bodor-telken építkezés közben falakat találtak.
    Innen került elő egy IV. századi, vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el.
    A Lokhegyről származik még egy vörös homokkő oszlopláb és egy leveles oszlopfő.
    1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált.
    1975 decemberében szőlő aláforgatásakor nagy mennyiségű római kori edénytöredéket találtak.
  7. ↑ Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.
  8. ↑ Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.
  9. ↑ Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 263. p.
  10. ↑ Balatonalmádi Városi Önkormányzat 16/2005. (VII.7.) rendelete a Helyi Építési Szabályzatról.
  11. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 157. p.
  12. ↑ Perémi Ágota, S.: Avarok, honfoglalók… : Veszprém megye régészeti emlékei az avar kortól a 10 – 11 századig. In. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 2005. 3. p.
  13. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 153 p.
  14. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 157 p.
  15. ↑ Perémi Ágota, S.: Avarok, honfoglalók… : Veszprém megye régészeti emlékei az avar kortól a 10 – 11 századig. In. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 2005. 6. p.
  16. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 153. p.
  17. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 154. p.
  18. ↑ Olajos Teréz: Az avar továbbélés kérdéséről A 9. SZÁZADI AVAR TÖRTÉNELEM GÖRÖG ÉS LATIN NYELVŰ FORRÁSAI. In. Tiszatáj - LV. évf. 11. sz., 2001. november - EPA, 51. p.
  19. ↑ Püspöki Nagy Péter: A Tények erejével : Válasz Dr. Peter Ratkos, Dr.Sc. vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében. Második rész.
  20. ↑ Ebben a tényben, hogy az oklevél megfogalmazója nem a közhasználatú Provincia vagy Marcha Avarorum elnevezést alkalmazta, erős helyi névhasználati hatásról tett tanúságot. Mégpedig arról, hogy 860-ban a meglévő (erre utal a jelen idő( avarok helyi neve Wangar. A magyar népnévvel való kapcsolatára lásd. OLAJOS TERÉZ: Adalék a (H)ung(a)ri(i) népnév és a késői avarkori etnikum történetéhez. Antik Tanulmányok. Budapest, 1969. p. 87-90.
  21. ↑ Bővebben a következő 4. pontban fejtjük ki. (ld. befejező rész.)
  22. ↑ Németh Péter: Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből, 158. p.
  23. ↑ Az 1., 3—5., 16—20. képek Sugár Lajos (MTA Régészeti Intézet), a 2., 6—9., 11., 14—15., 21. képek Susits László (MTA Régészeti Intézet) és a 10., 12—13. képek Karáth József (Magyar Nemzeti Múzeum) felvételei. A lelőhely térképét Erdélyi Zsuzsa grafikus készítette. A leletanyag felvételében Éri István megyei múzeumigazgató (Veszprém) és Erdélyi István kandidátus (MTA Régészeti Intézet) nyújtott hathatós segítséget.
    Munkájukat, támogatásukat e helyen is kötelességemnek érzem megköszönni.
  24. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 8. p.
  25. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 9. p.
  26. ↑ Liutprandus Cremonensis: Liber de rebus Ottonis. In: J. Becker (szerk.): Scrptores rerum Germ. 41, 6. fejezet, 162.p. [www.brepolis.net Brepolis]
    In Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 8. p.
  27. ↑ Kertész Zsófia: Kolostorok, monostorok nevei Magyarországon a korai ómagyar korban Szakdolgozat, Debrecen 2011. 7. p.
  28. ↑ Kertész Zsófia: Kolostorok, monostorok nevei Magyarországon a korai ómagyar korban Szakdolgozat, Debrecen 2011. 8. p.
  29. ↑ Kertész Zsófia: Kolostorok, monostorok nevei Magyarországon a korai ómagyar korban Szakdolgozat, Debrecen 2011. 8. p.
  30. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 14. p.
  31. ↑ Az 1966. július 7-én a keleti falszakazs oldalán három fal (maradvány) találkozását figyelték meg, melyek egymás mellé épültek, melyek közül a D-i szakasz alapfalai csontokra épültek. Lásd az Ásatási napló bejezését a 3. oldalon! 1966. július 12. Kedd.
  32. ↑ Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi 1995. 150. p.
  33. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 10. p.
  34. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 49. p.
  35. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 49. p.
  36. ↑ Valter Ilona 1972. 166. p.
  37. ↑ Valter Ilona: A Balatonfüred-temetői templomrom feltárása és helyreállítása o. 159. In A Veszprém megyei múzeumok közleményei vol. 11 (1972).
  38. ↑ Valter Ilona 1972. 159.
  39. ↑ Pusztai Ilona: Vörösberény Református Templom In. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 617. szám. Kiadja a TKM Egyesület az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megbízásából 1999.
  40. ↑ Vö. Németh Zsolt: A Kárpát medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. BKL Kiadó Szombathely 2013. 50. p. és 52. p.
  41. ↑ Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin: Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek.
  42. ↑ Pamer Nóra: ÁSATÁSI NAPLÓ 1966. július 12. kedd. In Vörösberényi Református Templom Régészeti Documentáció 1966. Bakonyi (ma Laczkó Dezső) Múzeum Régészeti Adattár 7142/3. Budapest 1966. december 10. Pamer Nóra: Jelentés a vörösberényi /Veszprém m/ ref. templom 1966-évi feltárásáról. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ma Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ) TERVTÁRA 0962/5. Budapest 1967 április.
  43. ↑ Nóra: Jelentés a vörösberényi ref. templom 1966 évi feltárásáról, In Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtár Itsz. 09562/ 5 o. Ma Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ
  44. ↑ Pamer Nóra: ÁSATÁSI NAPLÓ 1966. július 6. Szerda. In Vörösberényi Református Templom Régészeti Documentáció 1966. Bakonyi (ma Laczkó Dezső) Múzeum Régészeti Adattár 7142/3. Budapest 1966. december 10.
  45. ↑ Ez az állítás sak 1969-ig volt érvényes! Megjegyzés Faust Gyula.
  46. ↑ Földesi Cs.:Vörösberényi Ref Templom Berendezési Terve. Bp. 1969. IX. In Vörösberényi Református Egyházközség Levéltára.
  47. ↑ Pamer Nóra: Jelentés a vörösberényi ref. templom 1966 évi feltárásáról, In Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtár Itsz. 09562/ 6 o. Ma Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ 1014 Budapest,Táncsics Mihály utca 1.

Források

  1. BALATONALMÁDI. Római pénzek lelőhelyeként említve. (NK. VII. 1908. 11.) — Innen római rézpénzek jutottak a veszprémi múzeumba . (VSZ. 1907. 1641. és 1908. 2131.)
  2. BALATONALMÁDI. Lokhegy. 1 db római rézpénz . — (VSZ. 1913. 4221.)
  3. BALATONALMÁDI. „Orte. " Építkezés alkalmából 3 d b lyukas római rézpénz került elő. (VSZ. 1933. 7607.) 152
  4. BALATONALMÁDI, öreghegy. Germán temető 6. és 16. sírjából I. Constantinus római császár 1—1 kisbronz - pénze. (Acta Arch. V. 1955. 66.)
  5. BALATONALMÁDI. Zárt leletben 761 db XVI. századi ezüstpénz : 1 tiroli tallér, 2 magyar dénár, 2 erdélyi dutka , majd lengyel dutkák, garasok és félgarasok, végül né ¬hány német garas. Utolsó előforduló évszám 1607. (NM. Irattá r 590/895. — AÉ. 1896. 284.)
  6. VÖRÖSBERÉNY. Római éremlelőhelyként említve. (NK. VII. 1908. 11.) VÖRÖSBERÉNY. Salonina Coh. 78 denára ajándékként került a Nemzeti Múzeumba. (NM. Ln. 217/880.) VÖRÖSBERÉNY. Lokhegy. Római sírból 8 db kisbronz Valens, Valentinianus és Gratianus római császárok nevére. (Jelentés Veszprém 1911. 26. — NK. XI. 1912. 142.)
  7. Gáll Erwin szerint az „S” végű hajkarikák a IX-X században terjedtek el.

Hivatkozás

  1. Huszár Lajos: Éremlelőhelyek Veszprém megye területén, p. 152-153.
  2. Huszár Laos: Éremlelőhelyek Veszprém megye területén In.: A VESZPRÉM MEGYEI MÚZEUMOK KÖZLEMÉNYEI I. 1963.
  3. Huszár Lajos: Éremlelőhelyek Veszprém megye területén. 159. p.
  4. Gáll Erwin S-végű hajkarikák megjelenésének ideje az Erdélyi-medencében, ACTA SICULICA 2007, p. 239–251.
A lap eredeti címe: „http://helyismeret.hu/index.php?title=Vörösberényi_Református_Templom_építészeti_története_kezdetektől_1899-ig&oldid=16753”