Almádi múltjából
Almádi múltját kutatva nem tudjuk a kezdetet úgy említeni és egy oklevélhez kötni, mint más településnél. Ugyanis Almádi nem egy régi falu, mint az ország sok települése, annak ellenére, hogy már ősidők óta lakott hely volt. Első okleveles említése 1493-ból való, amiben Almádi szőlőhegyként szerepel és szőlő adásvételére vonatkozik az írás.
A változatlanságot mutatja az „Almádi szőlőhegynek pecsétye 1753" köriratú pecsét. Az 1857. évi kataszteri felmérés adatai szerint 167 lakóház és ezen kívül 198 pince van Almádiban. Ezek nagyobb része télen nem lakott, mert a tulajdonosok más településbeliek. 1869. július 5-én tartott megyegyűlés, helyt adva a szőlőhegy gazdái kérelmének, Almádit önálló községként ismerte el. Mindvégig káptalani birtok, azaz a Veszprémi Káptalan volt a földesura, de a szőlőket szabadon adhatták-vehették a szőlősgazdák.
Közigazgatásilag 1869-ig, adózás szempontjából pedig 1877-ig Szentkirályszabadjához tartozott. Az első községi bíró Németh József volt. A hegyközségnek külön tisztikara volt hegybíró, jegyző, hegymesterek és esküdtek személyében. Erre vonatkozó adatokat 1759-ből találunk. A századok óta tartó szőlőgazdálkodásnak vetett véget az 1883-1887 közötti filoxera vész. Kipusztítván a szőlőket a lakosság elvesztette fő megélhetési forrását és tulajdonképpen ezzel megindult a község üdülőhellyé válása. A veszprémi szőlőbirtokosok a szőlőbeli épületeket nyaralóként kezdték használni, ennek céljára átalakítani, valamint közvetlen e célból emeltek új épületeket a volt szőlőkben. Ez egyértelműen látszik Almádi településszerkezetén, hiányzik a hagyományos településmag, templommal és a köréje épített lakóházakkal.
Az 1883-ban megalakult és 1920-ban megszünt „Almádi Fürdő Részvénytársaság" nagyon sokat tett Almádi felvirágoztatásáért. Az 1918-ban alakult „Balatonalmádi Fürdő és Építő Részvénytársaság" - amely 1939-ben került felszámolásra - méltó folytatója volt elődjének.
Az "Almádi Kör" 1902. december 7-én alakult meg az üdülőtulajdonosokból, az évről-évre itt üdülőkből, helyi lakosokból, az Almádit kedvelő emberekből. A kör alapszabályaiban céljukat így fogalmazták meg: "Almádi fürdő erkölcsi érdekeineki előmozdítása, az ottani fürdő élet élénkítése, a fürdőzők és nyaralók ismerkedésének és társasággá való egybeolvadásának megkönynyítése, a szórakozás és kellemes időtöltés módjainak és eszközeinek megszerzése, és pedig a fürdő évad alatt Almádiban, azon túl Budapesten és Veszprémben, s így Almádinak a közönség igényeinek mindenben megfelelő, kedvelt, állandó fürdőhellyé tétele. Hasonló czélra törekvő és másutt alakult vagy jövőben alakulandó körökkel a kapcsolatot fenntartani kívánja."
1899-ben létesítették Almádiban a Kneipp Intézetet, hirdetvén a természetben rejlő gyógyító erőt és az egészséges életmódot. Az 1900-as évektől kezdve valamennyi ismertető és zsebkönyv klimatikus gyógyhelyként említi Almádit, amit igen kedvező fekvése tesz lehetővé.
Az északi Balatonparti vasút 1909. július 9-én nyílt meg, mind veszprémi, mind budapesti viszonylatban. Addig Budapest felől csak Siófokról hajón, Veszprémből csak kocsival volt megközelíthető. A település elnevezése 1909-től Balatonalmádira változott és nagyközségi rangot nyert. A fürdőéletet az 1877-ben épült, néhány kabinból álló fürdőház indította el; 1926-ig állt fenn a mai 1848-as örökmécses helyén. 1922-ben kezdték építeni a mai Wesselényi strand helyén állott, 300 kabinos, gőz- és kádfürdős strandot, az akkori idők legnagyobb balatoni fövenyfürdőjét. 1904-ben épült fel az első iskola, két tanteremmel, addig Vörösberénybe jártak iskolába az almádi gyerekek. Az Országos Gyermekvédő Liga építtette fel 1911-ben a Zsófia gyermekszanatórium első épületét, amelyet rövidesen bővítettek. A Balaton-parti nagypark fáit 1902-1903-ban telepítették, a partfal kiépítésével együtt, a hajókikötő és a fürdőház között. Korabeli leírás szerint virágágyai olyan gyönyörűek voltak, hogy vetekedtek a Margit-szigettel. A parkban levő Petőfi szoborPetőfi szobrot 1902-ben, a Kossuth szobrot 1903-ban, a Rákóczi szobrot 1913-20 között avatták fel. Alkotóik Izsó Miklós (Petőfi) és Holló Barnabás (Kossuth és Rákóczi).
Forrás
Új Almádi Újság. 1989. (1. évf.) 1. sz. p. 2-3.
