Reguly Antal északi útja és Veszprém megye
Hudi József
A magyar nép eredethagyományában közel
nyolc évszázadon át a hun-szittya rokonság, illetve
azonosság gondolata foglalta el a központi
helyet. Történetírói szinten a hun-magyar azonosságot
először Anonymus Gestája fogalmazta
meg, egységes elméletté azonban csak a XIII.
század nyolcvanas éveiben vált Kézai Simon
munkássága nyomán.
A finnugor, pontosabban az obi-ugor és a magyar
nyelvek közötti rokonságot Sylvius Piccolomini
— aki a pápák történetében II. Pius néven
ismeretes — már a XV. században megsejtette,
de elképzeléseinek tudományos szintű igazolására
csak a XVIII. században vállalkoztak.
Sajnovics János 1770-ben a magyar és a lapp
nyelv rokonsága mellett foglalt állást, Gyarmathi
Sámuel 1799-ben megjelent munkájában viszont
már az összes finnugor és szamojéd nyelvet is
bevonja vizsgálati körébe.1
A kezdeti bátortalan lépések után a múlt század
első felében — szoros összefüggésben a
modern polgári nemzetállamok kialakulásával —
forradalmi változás következett be a nyelvrokonítás
terén szinte egész Európában: Finnországban
éppúgy mint Oroszországban, Franciaországban,
Németországban és hazánkban. Körösi Csorna
Sándor követője, a magyar nyelvészet és
néprajztudomány egyik legnagyobb alakja, Reguly
Antal, a reformkor eszmevilágától áthatva
úgy látja — s ennek a Magyar Tudományos Akadémiához
küldött 1842. évi jelentésében hangot
is ad —, hogy ,, . . . Gyarmathi munkája nemcsak
folytatást érdemelne, hanem nemzeti ügyből
folytatást kíván is. Nincs biztosabb és alaposabb
mód népek rokonságának megmutatására, mint
nyelvük tudománya és öszvehasonlítása. . .,"
melynek segítségével a magyar és finn nyelvek
,,eredetnyelve" is feltárható. A nyelvtudományba,
az összehasonlító nyelvészetbe vetett optimista
hite később sem rendül meg, sőt: gyakorlati
tapasztalatai csak megerősítik elméleti feltevéseit.
Nyelvszemléletének alapjait — talán nem
tévedek, ha azt állítom — egyenesen a szülőföldről
hozta magával, mely a maga többnyelvűségével
már eszmélkedése idején összevetésre,
kritikai gondolkozásra nevelte öt. A szülőföld és
a haza iránt érzett rajongó szeretete segíti végül
is hozzá, hogy nemzeti küldetésének erejéhez
mérten, vagy inkább erején felül eleget tehessen.
A megpróbáltatásokat, a rá leselkedő veszélyeket
is könnyebben viseli el, ha az elhagyott és
vágyott otthonra gondol: a békés orosz táj egy
pszkovi kirándulás alkalmával felkölti benne Zirc
emlékezetét, s hazavágyó szemei előtt anyja
kertje idéződik fel . . .3
1819. július 13-án született Zircen, a Bakony
szívében. Apja, Reguly István a ciszterci apátság
ügyvédje, akit a humán tudományok — különösen
a történelem — vonzanak.4 Érdeklődése kisfiára
is nagy hatással van. A fiatal Reguly alsóbb
iskoláit szülővárosában, a gimnáziumot (1828—
1834) Székesfehérvárott végzi. Szülei nagy gondot
fordítanak továbbtanulására is: először a
győri akadémiára jár (1834—1836), majd a
pesti egyetem jogi fakultásán fejezi be tanulmányait
(1836—1839).
Tudományos pályája kalandosan kezdődik: az
egyetemi vizsgák letétele után — nyilván jutalomképpen
— szülei anyagi támogatásával németországi
vándorútra indul, de Hamburgnál
nem áll meg, mert ellenállhatatlan vágyat érez
Skandinávia ismeretlen tájai iránt. Kiéiben hajóra
száll, Koppenhágába, majd Stockholmba
látogat, ahol hamarosan megismerkedik Arvidson
királyi könyvtárossal, s az ő hatására élete fő
céljául tűzi ki a finnugor nyelvek közötti rokonság
megfejtését.
Munkásságának első szakaszában (1839—1841)
a közfinn és volgai finn nyelvek és népek megismerésére
törekszik nem mindennapi kitartással
és szorgalommal. Fáradozásait méltányolva a
helsinki tudományos akadémia 1840-ben, 21 éves
korában tagjai közé választja, amit már finn
nyelven köszön meg. Három évvel később a
magyar akadémia is felveszi tagjai sorába.
Mintegy másfél évi felkészülés után, munkásságának
második szakaszában (1843—1846) páratlan
értékű földrajzi, néprajzi, történeti és
nyelvészeti anyagot gyűjt össze legközelebbi
nyelvrokonaink, a vogulok és osztjákok (1844—
1845), valamint a cseremiszek, mordvinok és
csuvasok között (1845—1846). Utazásainak eredménye
az Urai-vidék első, mintegy 180 mérföldre
kiterjedő területének térképes ábrázolása is.5
A kéziratos térképet bámulatosan gazdag jegyzetanyag
egészíti ki. A pétervári újság erről a
munkájáról 1847. január 21. számában elismerően
írja, hogy Reguly ,, . . . Oroszország ethnographiájában
és geographiájában egy terjedelmes
,terra incognita' felfedezőjévé vált."6 Vállalkozásának
jelentőségét mi sem bizonyítja jobban,
mint az, hogy az 1847., 1848. és az 1850. évi orosz
uráli expedíciók a felmérésre kijelölt területeket
az ő térképe segítségével utazták be. Másik kiemelkedő érdeme, hogy a vogul népköltészetet
elsőként tárja a tudományos világ elé.7
Otjainak költségeit kezdetben szülei állják,
később azonban az Akadémia segítségét is igénybe
kell vennie. 1841-ben 200, egy évvel később —
gróf Széchenyi István közbenjárására — 1000 forintot
küldenek utána. Ezenkívül mindössze
300 forint királyi segélyösszeggel kellett gazdálkodnia,
ami végeredményben azt jelentette, hogy
állandó pénzzavarral küszködött, s ez amúgy sem
csekély adósságait tovább növelte.8 Súlyos nehézséget
jelentett továbbá az is, hogy a megajánlott
összegeket a közvetítés nehézsége miatt csak
hosszú várakozás után kaphatta kézhez.9
Az Akadémia 1844-ben, amikor Reguly útjának
folytatását anyagi nehézségek akadályozzák,
országos gyűjtést indít a megsegítésére. Minderről
az eddigi Reguly-kutatások előtt ismeretlen
források vallanak, amelyeket a Veszprém megyei
Levéltárban őriznek. Gróf Teleki József, a
Magyar Akadémia elnöke 1844. május 5-én, Pozsonyban
kelt hivatalos levelében Veszprém
megyét bízza meg az országos gyűjtési akció
megszervezésével, irányításával. Mivel e levél
jelentős kultúrtörténeti adalékul szolgál Reguly
egész pályájához, ezért teljes terjedelmében
közlöm az eredeti ortográfia meghagyásával.
„Tekintetes Karok és Rendek! Egy olly tudományos
ügy pártolására van szerencsém a Tekintetes
Karokat és Rendeket a magyar academia
nevében felkérni, mellynek kivitelét nemzetünk
és academiánk nemes Veszprém Vármegye egy
reá fényt hozni indult fiától Reguly Antaltól várja.
Tudva van, mikép több magyar s legtöbb külföldi
historicus és nyelvbuvár a hunnokat és magyarokat
azon nagy finn törzsökhöz számitják,
mellynek a lappok, finnek, esthonok, cseremiszek,
csuvasok, mordvinok, syrjänek, vogulok,
osztyákok10 stb, mindannyi külön ágait teszik.
Miután minden egyéb, u. m. mongol, török, sémita,
stb, rokonság eddig győzőleg megvan czáfolva,
és csak ez egyre nézve lehet még kérdés: a
Tekintetes Rendek említett derék földié elhatározta
magát az éjszakot beutazni, s a négyfal közt
megnem fejthető kérdésre a hely színéről hozni
meg nemzetének az elhatározó végfeleletet. Öt
semmi áldozat, úti fáradalom, a szokatlan éghajlat
kényelmetlenségei, betegségek, édes övéitől,
és hazájától távollétei nem tartóztathatták, erőit
már közel öt év óta csüggedetlenűl e nemzeti feladás
megoldásának szentelni; megtanulta azon
földeken utazhatás, s az ottani források használhatása
végett a svéd és orosz, a rokonsági kérdés
egyéb ágai kedvéért a török és mongol nyelveket,
meg a lapp, finn, és esthon nyelveket, a főid
népével osztva meg ennek sanyarú életét, meg a
cseremisz, csuvas, és egyéb dialectusokat, s most
Ázsia éjszaknyugoti vidékein az Urál alján tartózkodik
a vogulok közt, hogy ezek, s majd az
osztyákok mármár enyésző nyelveiket is élő
szájból magáévá tegye, s e mellett ezen népek
természeti és társadalmi sajátságaikat, mikre eddig
olly kevés figyelem vala, voltakép kitanulja.
S e roppant vállalatot Reguly Antal 1839. év
nyarában saját, vagy inkább szülői költségén
kezdte meg, kiknek erejét, minden elviselhető
nélkülözések tűrésére elszánt lelkesedésében,
minden esetre túl becsülte. Már finn és lappföldi
vándorlásait nem fedezték szülőinek küldeményei,
s így némi adóssággal terhelve lépett be a
világ legdrágásabb városába, Sz. Pétervárába.
Időközben győri prof. Maar Bonifácz" Ür tudósítván
a m. academiát Reguly utazásáról, és czéljairól,
ezen intézet némelly tudományos megbízásokhoz
némi kisebb summákat csatolt. Reguly e
részvét által is buzdítva, és bátorítva, Ázsiában
teendő terjedelmes nyelvészeti, és ethnographiai
vizsgálódásaihoz készült, s nappal és éjjel általános
nyelvtudományt, s történeteket tanult, és
buvárlott. De nem jöhetvén további segedelem az
academiától, egy pétervárt lakó főldink, haza térést
javaslóit, melly tanácsot azonban Reguly
határozottan vissza utasított, mert azzal elesett
volna a kérdés, mellyet ő élte feladásául tűzött
ki. Erre megjelent orosz academicus és statustanácsos
Baer12 Urnák egy czikkelye Regulyról
a pétervári statusújságban, melly után egy gazdag
orosz csakugyan hajlandó volt őt pártolása
alá venni, de a segedelem nélkül idegen főidőn
tengő hazafi büszke volt azt kérni, s így e forrás
sem nyílt meg neki. Azonban haladt az idő, a pétervári
rendkívüli drága élet s a szülői kisded
küldemények mellett az adósság nőtt, s ezért a
haza térés szint olly erkölcsi lehetetlenséggé vált,
a milly anyagi lehetetlenség volt az Uráli út.
Folyvást a hazából várva, a hazai kérdés felderítésére
a költséget, egy második ajánlatot is viszsza
utasított, mellyel az út kivihetésére megkináltatott;
t. i. több pétervári academicus szándékozott
az orosz cs. academiánál segítését indítványozni,
mellyre fényes kilátások voltak, de
Reguly nem akarta — mi e végre múlhatatlan
szükség lett volna, — tudósításait éhez intézni, a
magyar academiát nyilatkoztatván egyetlen természetes
fórumának. Egy harmadik (kölcsön)
ajánlatot az út megtételére szinte mellőzött, naponként
fogyván reménye a hazából jöendő
pártolás iránt, míg végre hírt vevéh, hogy az
academia folyamodására királyunk őfelségétől
segedelem erkezendik, az említett előlegezést a
nemes lelkű Baertől elfogadta, s 1843. október 9.
Sz. Pétervárából ki indulván, elérte Ázsiát, hói a
Sosva vize mellékén letelepedve, vogul stúdiumai
között várja most hazájából utóbbi sorsa elhatároztatását.
Azóta érkezett Sz. Pétervárába mind
a Királyi segélyösszeg, mind pedig két academiai
pénzküldet, s a pétervári academicusok közt a
tiszteletre méltó Fraehn13 indítványára magányos
aláírás nyittatott: de ezekkel is sem az ötödfél
évi külföldön utazás és múlatás alatt keletkezett
passivumok leróva, sem visszaút ja fedezve nincsen,
annál kevésbbé van ezekkel Tobolszktól
Orenburgig tervelt vándorlása, s még kevésbbé
ennek a Kaspiumi tengerig s onnan a Fekete tenger
éjszaki tartományai felé olly szükséges folytatása,
lehetővé téve.
A dolog illy fekvésében a magyar academia
részint a maga körében indított aláírást, részint
hírlapi úton szólította fel a hazai történetek barátit,
járulnának hozzá, hogy Reguly ezen, nyelvünkre
s régi történeteinkre új világot árasztó
utazását folytathassa, és befejezhesse. Minthogy
azonban a jelenkor, anyagi és szellemi számos
teendői között, kelletinél kevesebb figyelmet mutat
azon tudományok iránt, mellyek az életre
közvetlen, s így észrevehető befolyást nem gyakorolnak,
a szükséghez mért elégséges segélyt ez
úton várni nem bátor; ezért, nehogy a már megkezdett
út félbe szakasztassék, а Тек. KK. és
RR.-re függeszti reményét, azon hazafi bizodalmú
kéréssel, méltóztatnék mind a saját körében nyitandó
aláírás, mind a többi nemes megyékhez intézendő
körlevél által ez ügyet hathatósan előmozdítani;
s munkás lenni abban, hogy ezen első
Ázsiai út, melly nem csak a tudománynak általában,
hanem a magyar nemzet, és nyelv történeteire
nézve különösen is, fontos eredményekkel
biztat, teljesen befejeztethessék. Igen is, а Тек.
KK. és RR. nem fogják engedni, hogy a mit nekünk
tenni nemzeti kötelesség, elmulasztani pedig
pironság volna, hogy azt idegen ország segedelme
eszközölje; nem fogják engedni, hogy magyar
tudós, Oroszországból, ottani pártolással
hozza meg a magyarnak régi történetei kulcsát.
Ki magamat a Tekintetes Karok és Rendek kegyeibe
ajánlván, megkülönböztetett tisztelettel
vagyok A Tekintetes Karoknak és Rendeknek
Pozsonyban május 5-én 1844.
alázatos engedelmes szolgája
Gróf Teleki József"14
Veszprém megye mihamarább igyekszik eleget
tenni hazafias kötelességének: az 1844. július 1-i
közgyűléséből körlevélben fordul az ország megyéihez,
a szabad kerületekhez és a szabad királyi
városokhoz, melyben a ,,tudományos ügy"
pártolására hívja fel őket. Ezzel egyidőben megyénkben
is megkezdik az adakozások megszervezését,
az adományok összegyűjtését. Az uradalmakat
az első alispán, a községeket és magánszemélyeket
pedig a járási szolgabírák és helyetteseik
keresik meg hivatalaik útján.
A beszedett összegeket különféle módon továbbítják
Veszprémbe az egyes törvényhatóságok:
rövid úton egyenesen a központi kormányszerveknek
adják át, vagy kerülővel — magánszemélyek,
köztisztviselők, országgyűlési képviselők
segítségével, esetenként a királyi sóhivatalokon
keresztül — juttatják el megyénk
pénztárába. A megyébe érkező küldemények kezelésével,
felügyeletével Kun Sándor másodaljegyzőt
bízzák meg, aki hivatalát mindvégig
lelkiismeretesen ellátja.15 Regulyhoz aztán a befolyt
összegeket közvetlenül az orosz követség
közbenjárásával küldik el.
A felhívott törvényhatóságok közül elsőként
a Hajdúkerület értesíti megyénket július 23-án
kelt levelében arról, hogy a felhívásnak készségesen
eleget fog tenni. Hivatalos levelében
ugyanezen a napon Sopron város 40 ezüst forintot
küld postán.17 Selmec városa viszont a rövidebb
utat választja és közel 80 ezüstöt utal a
helytartótanácshoz.18 1844. július 30-án Bazin szabad
királyi város, majd szeptember 26-án Abaúj
megye postázza a segélyeket.19 Szeptember folyamán
érkezik meg Fiume ajándéka20, majd
novemberben Selmec és Pécs21 városok, valamint
Veszprém megye22 ér el eredményeket a gyűjtés
terén. Decemberben Pest városa 100 pengő forintot
ad át Reguly támogatása céljára a Magyar
Akadémiának.2:i
Az egyes törvényhatóságokon belül a gyűjtés,
ill. adakozás kétféleképpen történik: a megyék,
szabad királyi városok és kerületek saját házi
vagy nemesi pénztáraikból ajánlanak fel bizonyos
összegeket (pl. Sopron és Pest városa,
Abaúj megye); a másik megoldási lehetőség,
hogy kiterjedt gyűjtést indítanak Reguly megsegítésére
(mint Temesvár, a Hajdúkerület vagy
Fiume). Ritkábban az is előfordul, hogy a két
módszer kombinációját alkalmazzák (Veszprém
megye).
A következő, 1845. évben sorra érkeznek a
küldemények, átutalási nyugták Temes, Fejér,
Mosón, Esztergom és több más megyéből, a Jász-
Kún Kerületből, Győr és Székesfehérvár szabad
királyi városokból.24 A tényleges gyűjtés az
1845. év végére befejeződik, bár az ügyviteli
intézkedésekre továbbra is szükség van, mivel a
küldemények több helyről nem jutottak el Kun
Sándorhoz.25 Az országos gyűjtés eredményét az
alábbiakban foglaljuk össze:2ti
Táblázat
A táblázat tanúsága szerint a gyűjtés két éve
alatt összesen 1173 pengő forint és 58 7/20-ad
krajcár gyűlt össze Reguly számára, illetve enynyiröl
kellett Kun Sándor pénztárosnak elszámolnia.
A segélypénztár állapotát 1844—45-ben
a viszonylag gyors, a következő két évben a lassú
gyarapodás jellemezte. Kun Sándor másodaljegyző
számadása szerint 1845 végéig az ország
különböző részeiből 548 pengő forintot bocsátanak
közvetlenül kezelése alá, s emellett rövid
úton továbbítanak 439 forintot.27 Az első két év
alatt tehát a gyűjtött vagy felajánlott összegekből
987 forintot adnak postára az egyes törvényhatóságok.
1846. novemberéig a Veszprém megyei
segélypénztárban őrzött pénzmennyiség 548
forintról 660 pengő forint 16 1/20-ad krajcárra
emelkedik.28 A következő katonai év végére
Bihar és Ugocsa megye is megküldi a felajánlott
összeget.29 Ezután már Kun Sándor zárszámadást
nem készített, tehát a gyűjtések végeredményét
pontosan nem ismerjük. A közel
1174 forintot sem tekinthetjük végösszegnek, mivel
egyrészt a törvényhatóságok a postai viteldíjat
is gyakran az adományból vonták le — például
Bazin városa 15 ezüstkrajcártM) — és így
Veszprémbe valamivel kevesebb pénz érkezett,
mint amennyit a törvényhatóságok közötti levelezések
jeleznek. Emellett nem elhanyagolható
egy másik szempont sem, nevezetesen az a körülmény,
hogy megyénk pénztárosa a gyűjtések és
adakozásoknak csupán egy — igaz ugyan, hogy a
jelentősebb — részét kísérhette figyelemmel. Ebből
következik, hogy a valóságosan összegyűlt
segély nagyobb lehetett, mint amennyiről Kun
kimutatásaiból, illetve jelentéseiből tudomásunk
van. Reguly Antal életrajzíróinak ennéllogva
igazuk lehet, amikor azt állítják, hogy az országos
gyűjtés eredményeként 1400 forintot küldhettek
Reguly után." S ez nem az egyetlen mód
volt arra, hogy a tudós munkáját segítsék, hiszen
az 1845-ben alakult Reguly-társaság szintén arra
törekedett, hogy az utazó anyagi helyzetét —
igaz, másféleképpen: kutatási eredményeinek
publikálásával — megerősítse.32
Külön is foglalkoznunk kell a gyűjtés Veszprém
megyei történetével, társadalmi vonatkozásaival,
márcsak azért is, mert kultúrtörténetileg
értékes forrásai vannak Veszprém vármegye közgyűlési
anyagában. Az egyes törvényhatóságok
átirataikban csupán eljárásuk végeredményét közölték,
Veszprém megyében azonban a gyűjtést
végző tisztviselők több esetben részletesen, vagy
több-kevesebb részletességgel összeírták az adakozókat,
illetve az adakozók legfontosabb adatait.
Nemcsak a helységet, az adakozó nevét, az
ajándék összegét, hanem az adakozó foglalkozását,
vallási hovatartozását is feljegyezték.
Veszprém megyében a gyűjtést 1844 nyarának
végén, őszének elején kezdték meg. A gyűjtést
az esetek többségében a járási fő- vagy alszolgabírák,
illetve a járási esküdtek végezték, de előfordult
olyan is, hogy a szolgabíró — bizonyos
jutalom fejében — a megyei pandúrra bízta a
feladat teljesítését."
Eljárásuk eredményéről a járási szolgabírák
először az 1844. november 4-i megyei közgyűlésen
számoltak be. Az eddig eltelt néhány hónap
alatt mindössze a cseszneki felső, a pápai és
veszprémi főszolgabírói járásban sikerült jelentékenyebb
összeget, 72 pengő forint 8 krajcárt
beszedni.'4 Kenessey Antal a veszprémi alsó
(másként mezőföldi) járás szolgabírája ugyanekkor
jelenti, hogy a felhívásnak nem sikerült
érvényt szerezni, minden fáradozása hiábavaló
volt.3 Az év végéig több járásban sikerrel folytatták
a gyűjtési akciót. Saáry László szolgabíró
december 15-én kelt hivatalos jelentése szerint a
devecseri alsó járásban 28 váltóforint 15 krajcár
jött be.'"' A gyűjtést szorgalmasan és lelkiismeretesen
végző megyei hajdúnak, Balogh Józsefnek
kifizetett jutalom — negyvenöt krajcár — kivételével
a gyűjteményt (27 váltóforint 30 krajcárt)
Kun Sándornak adják át.
Újabb jelentős adományokkal gyarapodik a
Regulynak szánt segélyösszege 1845. január 13-
án. A vármegyei közgyűlésen ünnepélyes külsőségek
között több birtokos nagylelkű felajánlásokat
tesz a nyilvánosság előtt: Tallián József
táblabíró 5, gróf Zichy István főispán 30 pengőt
adományoz Regulynak; a jelenlevő nemesség az
önkéntes adományokon felbuzdulva pedig a megyei
nemesi pénztár terhére 100 pengőt szavaz
meg számára.
A megyei gyűjtés 1845. májusára lényegében
befejezettnek tekinthető. A téli és kora tavaszi
hónapokban újabb három járásban — a devecseri
és pápai felső, valamint a veszprémi középső járásban
— szaporodtak az eddig nem csekély adományok.
Koller Ignác, Hunkár Sándor és Kupritz
Mihály — az illetékes szolgabírák — jelentése
szerint összesen 20 pengő forint 6 4/5 krajcár a
növekedés mennyisége. A többi járásban viszont
a megyegyűlés értékelése szerint a hazafias
felhívás hatástalan maradt.!!)
összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a gyűjtés
Veszprém megyében is részleges sikerrel járt,
bár így is jóval eredményesebb volt az országos
átlagnál. (Ebben nyilván presztízsokok is közrejátszanak).
A megye 12 aljárása közül csak 7 járásban
akadtak adakozók. A 4 főszolgabírói járást
alkotó aljárások40 között a fejletlenebb, kis
területű cseszneki járásban gyűlt össze a legkevesebb
pénz (15 pft 40 xr), míg a második legnépesebb,
s társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyait
tekintve a legfejlettebb mezővárossal
rendelkező pápai járás lakossága adakozott a legtöbbet
(36 pft 22 xr). Az egyes aljárások közül
sem a veszprémi alsó és felső, sem a pápai alsó,
sem pedig a cseszneki és devecseri központi járásokban
nem értek el eredményt a vármegyei
kiküldöttek.
Ha az adakozók társadalmi rétegződését vizsgáljuk,
megállapíthatjuk pusztán az összeírások
átlapozásakor is, hogy szép számmal találunk
köztük közép- és kisnemeseket, mezővárosi, vármegyei
tisztviselőket, egyházi főrangú személyeket
és egyszerű falusi plébánosokat, azután zsidó
vállalkozókat, bérlőket, kereskedőket, kisebb
mértékben találkozhatunk a falusi, mezővárosi
értelmiség képviselőivel is.
A gyűjtés során készített jelentések mellékleteként
négy esetben találunk olyan összeírásokat,
amelyek több-kevesebb részletességgel tájékoztatnak
bennünket az adakozók társadalmi hovatartozásáról.
A négy lajstromban 159 valóságos
vagy jogi személy adatai olvashatók.41 A 159 tétel
közül 54 birtokosok adatait tartalmazza, az 54
birtokos az összes személy 1/3-át teszi ki
(33,9% ). Megyei, illetve mezővárosi tisztviselő és
alkalmazott 31 fő (19,5%), mezőváros, nemes
vagy nemtelen község 23 esetben fordul elő
(14,5% ). Zsidó bérlő, kereskedő, gyáros 21 fő
(13,2% ), értelmiségi 8 fő (5% ), s ha számukhoz
még hozzáadjuk a 9 egyházi személy közül kiemelhető
4 lelkészt, számarányuk 7,5% -ra emelkedik.
A hátralevő tételek 5 mesterembert és 8,
magát megnevezni nem, óhaj tó személyt, valamint
5 főpapot jelentenek.
E rövid elemzés során az is kimutatható, hogy
az egyes rétegek számarányuknál nagyobb mértékben
részesednek az összeírt tételekből: elsők
között kell említeni a közép- és kisnemesi birtokos
réteget, amely a megye összlakosságának a
XIX. század közepén csupán 13—15% -át képezi a
különböző becslések szerint is, az adakozásból viszont
annál jobban kiveszi részét.42 Ugyanez
fokozottan elmondható a zsidóságról, amely az
összlakosság kb. 5% -át teszi ki.4' A megyei,
mezővárosi és uradalmi tisztviselők szintén számarányukon
felül képviseltetik magukat. A többi
rétegre vonatkozóan — további, pontos adatok
hiányában — komoly következtetéseket levonni
nem tudunk.
A fentebb leírt jelenség kialakulásához hozzájárult
az összeírok szubjektív magatartása is:
több helyütt ugyanis a tisztviselők nem végezték
munkájukat a leglelkiismeretesebben, megelégedtek
járási székhelyeik bejárásával — például
Pápa és környékén — s ezzel olyan aránytalanságok
keletkeztek, hogy az elemző legfeljebb
tendenciákat jelölhet meg a forrás értékelésekor.
Azt a tényt így is mindenképpen ki kell emelni,
hogy az adakozásban széles társadalmi rétegek
vettek részt az egész nemzet történelmét gazdagítani
kívánó tudományos expedíció támogatásában.
Az adakozók közt ott találjuk a vármegye
főispánját és egyik leggazdagabb emberét, s vele
egy sorban a Martonfalvayak kocsisát, aki kezdetleges
betűkkel ugyan, de büszkén írja a sor
szélére nevét; a köztekintélynek örvendő veszprémi
kanonok mellett ott szerepelnek az egyszerű
falusi tanítók, jegyzők, lelkészek. Ugyanott olvashatjuk
a nép fiainak nevét, vagy a szerény
jelzést: a népből ,,egy valaki". A magyar polgári
nemzettudat fejlődési folyamatának egy sajátos
állapotát mutatják ezek a források, jelezve egyszerre
az egyes rétegek, osztályok között a közeledés
lehetőségét és a különbségek realitását is.
Reguly tragédiája, hogy az évek során összegyűjtött
anyagot feldolgozni sem a kutatásai közben,
sem később nem tudta. Az az önzetlen hazafias
adakozás, amelyből megyénk az elsők között
vette ki részét, csak a kutatómunka külső feltételeinek
biztosításához járulhatott hozzá természeténél
fogva, a belső feltételek kialakításához alig.
1849. május 3-án, amikor véglegesen hazatér
külföldi gyógykezeltetése után, s az egyetemi
könyvtár őreként nyugodt körülmények között
lehetősége nyílna arra, hogy a fölhalmozott roppant
anyag feldolgozásához, a nagy szintézis
megírásához fogjon — akár a finn barát és vetélytárs,
Alexander Castrén —, már betegsége
áll útjába.
Betegségének első, korai jelei már 1842-ben
megmutatkoznak. Március 20-án írja szüleinek
Zircre: ,, . . . boldognak éreztem magamat, míg
erőm volt dolgozni, de most leestem egemből,
olyan vagyok, mint a paradicsomból kiűzött... :
nyugtalanság, elégedetlenség, életuntság fognak
el gyakran; majd vértorlódások kínozzák szegény
fejemet, néha szinte eszméletlen állapotban heverek,
nem vagyok képes összefüggően gondolkodni
. . ."44 A túlerőltetéstől aztán később idegláz
vesz rajta erőt, s az életveszélytől csak a
gyors orvosi beavatkozás menti meg. Ettől kezdve
39 éves korában bekövetkezett haláláig, 1858.
augusztus 23-ig a neurózis, ez — az orvostudományban
nyilván az ún. kimerülési neurózisok
között számon tartott — funkcionális idegbetegség
kínozza. Elhatalmasodó betegsége utolsó éveiben
minden komolyabb, elmélyültebb szellemi
munkát lehetetlenné tett számára: már a legkisebb
megerőltetés is erős fejfájást okozott neki.
Az 1850. szeptember 16-i akadémiai székfoglalója
után, melyben a dzsungárok és magyarok rokonságáról
értekezett, csak az Alföldön és a Fel-vidéken tett antropológiai és néprajzi tanulmányútjai
jelentősebbek. Néprajztudományunk az
utóbbi két-három évtizedben kezdi méltányolni
benne a néprajztudóst. Legutóbb kiadott palóc
jegyzetei éppen azt a törekvést mutatják, amely
elismeri, hogy Reguly életművének megítéléséhez
a halála után kialakult egyoldalú nyelvtudományi
szemlélet mára korszerűtlenné vált, s ha a
kutatás új eredményeket kíván felmutatni, akkor
Reguly munkásságát a maga természetének megfelelően,
komplex módszerekkel kell megközelíteni.
Egyszer s mindenkorra el kell vetni a nyelvészeti
aspektus primátusát: egyenrangú helyet
kell biztosítani a néprajzi, antropológiai, nyelvészeti,
irodalmi kutatásnak. Az életmű súlypontjait
aztán az együttes értékelés jelölheti csak ki.
A Selmeczi Kovács Attila szerkesztette kötet
anyaga Reguly új arcát mutatja meg. Az 1850-es
években Reguly elképzelése annyiban módosul,
hogy a nyelvrokonsági kérdés megválaszolására
szükségesnek tartja a hazai népfajok megvizsgálását
is. A vizsgálat sikere érdekében 1856—57-
ben még a fényképezést is megtanulja, valószínűleg
barátja és Jedlik munkatársa, Csapó Gusztáv
ösztönzésére. Palóc útjain a magyar néprajztudományban
először alkalmazza a fotografálást.45 A
palócoktól történő visszaérkezése után, 1857
novemberétől a következő év tavaszáig Hunfalvy
Pállal közösen a vogul kéziratos anyag feldolgozásán
fáradozik, de munkájukat már nem folytathatják,
mivel Reguly a nyári szabadság ideje
alatt vértolulást kap, amely végez vele.
Akárcsak Körösi Csorna, ő is csak a felismerés
kimondásáig jutott el, annak bizonyítására már
nem futotta erejéből. Az áhított összegzést ekkor
már súlyos emlékezetkihagyása sem tette volna
lehetővé.
Skandináviai, oroszországi, szibériai útjainak
jelentőségét már kortársai is fel- és elismerték.
Toldy Ferenc úgy tekint vissza utazásaira, mint
,, . . . nyelvünk alkotására s belső történetére új
világot hintendő első magyar tudományos utazásra,
mely óhajtott foganattal koronáztatott."4(' Ügy
véli, hogy Regulyhoz hasonló vállalkozást
,, . . . még egy magyar sem vitt véghez."47 Utazásait
nemcsak a magyar és nemzetközi tudományos
közélet, hanem Veszprém megye is élénk
figyelemmel kíséri. Az 1846. február 3-i közgyűlésen
a megye elhatározza, hogy tudomást fog
szerezni Reguly állapotáról.4* 1847 tavaszán Kun
Sándor másodaljegyzőt újra megbízzák azzal a
feladattal, hogy pontos értesüléseket szerezzen
az utazó hollétéről, hogy létéről.49 Kun Sándor
1848. június 7-én jelenti, hogy Reguly ,, . . . tapasztalásának
kiadása végett Berlinbe, onnét
megromlott egészségének helyreállítása végett
Mechlénburgba utazott; — ezen jelentés folytán
jelentő jegyző Úr továbbra is bízatik, azt azonnal
jelenese be."50
Reguly tudományos pályáját az ötvenes években
sikerül a szélesebb nemzeti közvéleménnyel
megismertetni. A pápai római katolikus gimnázium
egyik tanára vállalkozik arra, hogy részletes
életrajzát közérthető nyelven megírja és
közreadja, példaként állítva őt az ország egész
ifjúsága elé. A pápai református főiskolai nyomda
által előállított könyv az első, közvetlen Reguly
halála után megjelenő pedagógiai célokat
szolgáló Reguly-életrajz.51
Kéziratos hagyatékát a magyar összehasonlító
nyelvészet nagy alakjai és úttörői: Hunfalvy Pál,
Budenz József, Munkácsi Bernát, Pápay József
igyekeztek feltárni, tudományos alapossággal
igazolni azt, ami Regulynál csupán sejtés volt.
Tárgyi gyűjteményének egy része még életében
Oroszországban maradt, másik része a budapesti
Néprajzi Múzeum első gyűjteménye volt. Ez az
első, magyar tudós által tudatosan gyűjtött néprajzi
anyag, mely az elmúlt egy évszázad alatt
igen jelentős károkat szenvedett részben az emberi
gondatlanság és felelőtlenség, részben a restaurálás
hiánya miatt.52 Századunk társadalomtudományának,
különösen a néprajztudománynak
sok törleszteni való ja van még Regullyal
szemben. Ennek a munkának az elvégzésében
lehet számunkra példamutató az a morális tartás,
amely a sajátja volt, s amely mellett a legnehezebb
időkben is kitartott.
