Vörösberényi Református Templom építészeti története kezdetektől 1899-ig

Balatonalmádi értéktár 2015. február 28. előadás. Írta: Faust Gyula

Kezdetek

Balatonalmádi, ahogy Fűzfővel határos Vörösberény is Pannonia őskor óta lakott helye. Közelünkben az Öreghegyen egy neolitikumi szerpentin kőből készült (5000 - 3300 éves) balta került elő. A rézkor (Kr.e. 3300 – 2000) két települését a mai Liszt Ferenc utcában és Budataván találjuk. A szintén Vörösberényi részen található Kun-földekről pedig bronzkori (Kr.e. 2000 - 800) edények kerültek napfényre. A napvilágot látott emlékanyag arra enged következtetnünk, hogy a Balaton eme part menti sávját az őskoron belül az úgynevezett bronzkori mészbetétes kultúra idejében lakták a legsűrűbben.

A bronzkor vége és a római kor első százada végéig hatalmas hiátussál van dolgunk. A kutatók szerint az itt található római kori település központja a II. századtól a Séd közelében, a Lok-hegyen, a Magtárnál, a Szabolcs utca környékén illetve Budataván lehetett.

A Lokhegy Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható. A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.

Átmenet a római korból az avar illetve Árpád korba

A Lokhegy K-i oldalának alján római telepnyomokat találtak, Az ott gyűjtött cserepek közt a késő római, piros festésű kancsó töredék, szürke, fésűs-díszítésű oldaltöredékek között Árpádkori cserép is volt. 1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált. Németh Péter az „Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből” munkájában állapítja meg a következőket: „A késő avarkori telepek helyén gyűjtött leletanyag nem egy esetben az Árpád-korral zárul, ami egyben továbbélést is jelenthet.” Valószínűnek tartom, hogy Balatonalmádi-Vörösberény esetében ez az átmenet igaz nem csak az avar-Árpádkor, hanem korábbi római-avarkor átmenetére is.

Az avarok 567 évét követően a Gepidák legyőzése után vették birtokukba Pannoniát. Létrejött egy új politikai hatalom, - az Avar Birodalom, amely 567/568-tól egészen a 790-es évekig egységes államalakulatként állt fenn. Németh Péter szerint az i. sz. 568 után kezdődő korai avar betelepülésnek Rhé Gy. munkájában még nem lelhetjük a nyomát. A VII. század utolsó harmadával kezdődő, s a IX. század végével záródó késő avarkornak nevezett idő¬szak emlékei a történeti Veszprém megyében (már) jóval gyakoriabbak. A késő avarkor régészeti lelőhelyeinek a száma a korai avarkorhoz képest jelentősen megnövekedik, ami egyben a népesség lélekszámának a gyarapodását is mutatja. E „későbbi időszak gyakran több száz síros temetői arra utalnak, hogy az avarok békességben, nagy kiterjedésű falvakban éltek, általában földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, több évtizedig egy helyben laktak.

A történeti Veszprém megye egyik legszebb kora-avarkori temetője a Balatonfüzfő-Szalmássy telepen feltárt lehetett. A homokhordással már korábban harmadrészben megbolygatott temetőben 1961—1964 között összesen 79 sírt tártunk fel,18 a sírok egyharmada még ma is kutatóra vár. Balatonfűzfő és környéke szintén egy avar kori települési gócot alkot: a fűzfői Bugyogó 1924-ben Rhé Gy. által közölt töredékes anyaga а VII. század második felére keltezhető, 20 valamivel későbbinek tarthatók a Gyártelep-i temetőrészlet leletei Cs. Sós Ágnes 195l-es gyűjtéséből. 21 VII. századi sírhoz tartozik egy szürke színű, hullámvonalkötegekkel és körbefutó befésüléssel díszített edény (2. kép), mely a balatonkenesei Zsidó¬ temető mellől 1962-ben került elő.

Olajos Teréz szerint „akár 795/796-ot tekintjük az avar kaganátus bukása döntő esztendejének, ami¬kor Nagy Károly (768-814) seregei az avar fejedelmi szállás elfoglalása után a Tiszán túlra üldözték a meg nem hódolt avarokat, akár 803 tájékát, amikor Krum bolgár kán (kb. 802-814) megsemmisítő vereséget mért az addig a frankok ellen mindig újra meg újra fellázadó avarság hátországára, ezt követően még mintegy két évtizedig az avarok minden kétséget kizáróan a régió történelmi szereplői maradtak. (…) Egy 9. század elején (806-815 között?) szerkesztett püspökség-lista („Notitia episcopatuum”), egy a római, konstantinápolyi, alexandriai, antiokhiai és jeruzsálemi pátriár¬kákhoz tartozó területeket és népeket regisztráló mű („Additio patriarchicorum thronorum”) valamint a 12. században élt Neilos Doxopatrés munkája („Notitia patriarchatuum”) arról tanúskodik, hogy a 9. századi görögül beszélő világban a római pápa fennhatósága alá tartozó keresztény népként számon tartották az avarokat. Szerepelt az avarság a bibliai Teremtés könyvét és a hippolytosi ország- nép- és nyelvfelosztást átvevő bizánci világkrónikákban is, amint erről egyértelműen tanúskodik annak a 9/10. századi szerzőnek a műve (Petrus Alexandrinus: Chronica). (…) Ezek az utóbb említett források, ha sok konkrétumot nem tartalmaznak is, annyi tanulsággal mindenképpen szolgálnak, hogy a 9. században a bizánci köztudat más korabeli szomszédos népek, mint például a szlávok, a rúszok, a kazárok, a bolgárok mellett az avarokat is számon tartotta.