Nagy László (költő, műfordító)

NAGY László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) költő, műfordító.

Élete

A Pápai Református Kollégiumban tanult, ahol Szatmáry Sándor volt a magyartanára, majd Budapesten az Iparművészeti, később a Képzőművészeti Főiskolán Borsos Miklós és Kmetty János növendéke. Végül a budapesti egyetem bölcsészkarán magyar irodalom és filozófia szakon végzett. Első versei a Valóság c. folyóiratban jelentek meg. A háború után induló nemzedék egyik legnagyobb költője. Korai versein erősebben érződik a népköltészet hatása, de többnyire keserű hangvételűek. Közéleti töltésűek, ugyanakkor a játékosság és az életöröm is jellemző rájuk. Szülőfaluja és a Bakony népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját használta fel kifejezésmódjában, képi világában. 1949-től három évig ösztöndíjasként Bulgáriában a népköltészetet tanulmányozta. 1952-ben tért haza és feleségül vette Szécsi Margit költőnőt. 1953-ban műfordításkötetet adott ki a bolgár népköltészet alkotásaiból. A következő évtizedekben műfordítói tevékenysége kiterjedt a délszláv, az albán, a magyarországi cigány és a keleti finnugor népköltészet számos alkotására. Tolmácsolta az európai nagy költők verseit, kiemelkedők Garcia Lorca fordításai. Az ötvenes évektől a költészetében a dal mellett megjelent az un. hosszúének, a lírát az epikával ötvöző versforma. A hatvanas évek végétől népszerűsége nőtt, egyre több fiatal költő őt tekintette példaképének. Alkotói pályájának ebben a szakaszában a diszharmonikusnak látott valóság elől visszahúzódott a munkába, versben bujdosó lett. Valami sajátosan modern érzékenység és vibráló nyugtalanság kölcsönöz érdekes színt és harmonikus egységet verseinek. Költészete a morálisan gondolkodó, a mindig tökélyre törekvő, kompromisszumot nem ismerő autonóm személyiség magtartásának és gondolatvilágának magas művészi színvonalú megfogalmazása. Szülői háza 1983 óta emlék-múzeum Iszkázon. Pápán a ref. gimnázium falán elhelyezett emléktábla Somogyi József alkotása. Emléktáblája van az iskola osztálytermében (ahol tanult) és a Világos u. 20. sz. ház falán, ahol lakott. Ajkán a Városi Művelődési Központ felvette nevét, az intézmény folyosóján bronz mellszobor, Vigh Tamás alkotása őrzi emlékét. A Devecseri Kastélykönyvtárban bronz mellszobra, Marton László alkotása látható. Megkapta a Cirill és Metód-rendet, 1966-ban Kossuth-díjat, 1968-ban a Sztugai Nemzetközi Költői Estek nagydíját.

Művei

• Tűnj el fájás. Budapest, 1949.
• A tüzér és a rozs. Budapest, 1951.
• Szablyák és citerák. (Műfordítások.) Budapest, 1953.
• A nap jegyese. Budapest, 1954.
• A vasárnap gyönyöre. Budapest, 1954.
• Deres majális. Gyűjteményes kötet. Budapest, 1957.
• A sólymok vére. (Műfordítások.) Budapest, 1960.
• Himnusz minden időben. Budapest, 1965.
• Arccal a tengernek. Budapest, 1966.
• Jönnek a harangok értem. Budapest, 1977.
• Összegyűjtött versei. Budapest, 1978.
• Prózai írásai: Adok nektek aranyvesszőt. Budapest, 1979.
• Naplójegyzetei: Kísérlet a bánat ellen. Budapest, 1980.

Irodalom

• BORI Imre: Két költő. Novi Sad, 1967.
• CZINE Mihály: “Versben bujdosó” Nagy László újabb lírájáról. = Jelenkor, 1973. 2. sz.
• CZINE Mihály: Nép és irodalom. Budapest, 1981.
• TÜSKÉS Tibor: Nagy László. Budapest, 1983.
• Égi s földi virágzás tükre. Veszprém, 1984.
• Ötvenedik születésnapján a költőt méltató folyóiratszámok: Kortárs, 1975. 7. sz.
• Jelenkor, 1975. 7. sz.
• Tiszatáj, 1975. 7. sz.
• JÁNOSI Zoltán: A virágnak letérdeplő ember. Nagy László természetélményéről. = Új Horizont, 1992. 5–6. sz.
• GÖRÖMBEI András: Nagy László költészete. Budapest, 1992.
• KIS Ferenc: Irások Nagy László költészetéről. Budapest, 1993.
• VASY Géza: Nagy László tanulmányok. Veszprém, 1993.
• TARJÁN Tamás: Nagy László tekintete. Budapest, 1994.
• Nagy László bibliográfia. Budapest, 1995. (Petőfi Irodalmi Múzeum.)
• ALBERT Zsuzsa: Legenda Nagy Lászlóról. = Kortárs, 40. 1996. 10. sz.
• TÜSKÉS Tibor: Nagy László pályakezdésének rekonstrukciója. = Árgus, 7. 1996. 5. sz.
• ILLÉS Lajos: Nagy Lászlóval törzsasztalnál. = Íróhistóriák. Budapest, 1997.