„Reguly Antal északi útja és Veszprém megye” változatai közötti eltérés

A lap 2011. október 4., 12:00-kori változata

 Hudi József

     A magyar nép eredethagyományában közel nyolc évszázadon át a hun-szittya rokonság, illetve azonosság gondolata foglalta el a központi helyet. Történetírói szinten a hun-magyar azonosságot először Anonymus Gestája fogalmazta meg, egységes elméletté azonban csak a XIII. század nyolcvanas éveiben vált Kézai Simon munkássága nyomán.
     A finnugor, pontosabban az obi-ugor és a magyar nyelvek közötti rokonságot Sylvius Piccolomini — aki a pápák történetében II. Pius néven ismeretes — már a XV. században megsejtette, de elképzeléseinek tudományos szintű igazolására csak a XVIII. században vállalkoztak. Sajnovics János 1770-ben a magyar és a lapp nyelv rokonsága mellett foglalt állást, Gyarmathi Sámuel 1799-ben megjelent munkájában viszont már az összes finnugor és szamojéd nyelvet is
bevonja vizsgálati körébe.
     A kezdeti bátortalan lépések után a múlt század első felében — szoros összefüggésben a modern polgári nemzetállamok kialakulásával — forradalmi változás következett be a nyelvrokonítás terén szinte egész Európában: Finnországban éppúgy mint Oroszországban, Franciaországban, Németországban és hazánkban. Körösi Csorna
Sándor követője, a magyar nyelvészet és néprajztudomány egyik legnagyobb alakja, Reguly Antal, a reformkor eszmevilágától áthatva úgy látja — s ennek a Magyar Tudományos Akadémiához küldött 1842. évi jelentésében hangot
is ad —, hogy ,, . . . Gyarmathi munkája nemcsak folytatást érdemelne, hanem nemzeti ügyből folytatást kíván is. Nincs biztosabb és alaposabb mód népek rokonságának megmutatására, mint nyelvük tudománya és öszvehasonlítása. . .," melynek segítségével a magyar és finn nyelvek ,,eredetnyelve" is feltárható. A nyelvtudományba, az összehasonlító nyelvészetbe vetett optimista hite később sem rendül meg, sőt: gyakorlati tapasztalatai csak megerősítik elméleti feltevéseit. Nyelvszemléletének alapjait — talán nem tévedek, ha azt állítom — egyenesen a szülőföldről hozta magával, mely a maga többnyelvűségével már eszmélkedése idején összevetésre, kritikai gondolkozásra nevelte öt. A szülőföld és
a haza iránt érzett rajongó szeretete segíti végül is hozzá, hogy nemzeti küldetésének erejéhez mérten, vagy inkább erején felül eleget tehessen. A megpróbáltatásokat, a rá leselkedő veszélyeket is könnyebben viseli el, ha az elhagyott és vágyott otthonra gondol: a békés orosz táj egy pszkovi kirándulás alkalmával felkölti benne Zirc emlékezetét, s hazavágyó szemei előtt anyja kertje idéződik fel . . . 
     1819. július 13-án született Zircen, a Bakony szívében. Apja, Reguly István a ciszterci apátság ügyvédje, akit a humán tudományok — különösen a történelem — vonzanak. Érdeklődése kisfiára is nagy hatással van. A fiatal Reguly alsóbb
iskoláit szülővárosában, a gimnáziumot (1828—1834) Székesfehérvárott végzi. Szülei nagy gondot fordítanak továbbtanulására is: először a győri akadémiára jár (1834—1836), majd a pesti egyetem jogi fakultásán fejezi be tanulmányait (1836—1839).
     Tudományos pályája kalandosan kezdődik: az egyetemi vizsgák letétele után — nyilván jutalomképpen — szülei anyagi támogatásával németországi vándorútra indul, de Hamburgnál nem áll meg, mert ellenállhatatlan vágyat érez Skandinávia ismeretlen tájai iránt. Kiéiben hajóra száll, Koppenhágába, majd Stockholmba látogat, ahol hamarosan megismerkedik Arvidson királyi könyvtárossal, s az ő hatására élete fő céljául tűzi ki a finnugor nyelvek közötti rokonság megfejtését.
     Munkásságának első szakaszában (1839—1841) a közfinn és volgai finn nyelvek és népek megismerésére törekszik nem mindennapi kitartással és szorgalommal. Fáradozásait méltányolva a helsinki tudományos akadémia 1840-ben, 21 éves korában tagjai közé választja, amit már finn nyelven köszön meg. Három évvel később a magyar akadémia is felveszi tagjai sorába. 
     Mintegy másfél évi felkészülés után, munkásságának második szakaszában (1843—1846) páratlan értékű földrajzi, néprajzi, történeti és nyelvészeti anyagot gyűjt össze legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok és osztjákok (1844—1845), valamint a cseremiszek, mordvinok és csuvasok között (1845—1846). Utazásainak eredménye az Urai-vidék első, mintegy 180 mérföldre kiterjedő területének térképes ábrázolása is. A kéziratos térképet bámulatosan gazdag jegyzetanyag
egészíti ki. A pétervári újság erről a munkájáról 1847. január 21. számában elismerően írja, hogy Reguly ,, . . . Oroszország ethnographiájában és geographiájában egy terjedelmes ,terra incognita' felfedezőjévé vált." Vállalkozásának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az 1847., 1848. és az 1850. évi orosz uráli expedíciók a felmérésre kijelölt területeket
az ő térképe segítségével utazták be. Másik kiemelkedő érdeme, hogy a vogul népköltészetet elsőként tárja a tudományos világ elé. 
     Útjainak költségeit kezdetben szülei állják, később azonban az Akadémia segítségét is igénybe kell vennie. 1841-ben 200, egy évvel később — gróf Széchenyi István közbenjárására — 1000 forintot küldenek utána. Ezenkívül mindössze 300 forint királyi segélyösszeggel kellett gazdálkodnia, ami végeredményben azt jelentette, hogy állandó pénzzavarral küszködött, s ez amúgy sem csekély adósságait tovább növelte. Súlyos nehézséget jelentett továbbá az is, hogy a megajánlott összegeket a közvetítés nehézsége miatt csak hosszú várakozás után kaphatta kézhez.
     Az Akadémia 1844-ben, amikor Reguly útjának folytatását anyagi nehézségek akadályozzák, országos gyűjtést indít a megsegítésére. Minderről az eddigi Reguly-kutatások előtt ismeretlen források vallanak, amelyeket a Veszprém megyei Levéltárban őriznek. Gróf Teleki József, a Magyar Akadémia elnöke 1844. május 5-én, Pozsonyban kelt hivatalos levelében Veszprém megyét bízza meg az országos gyűjtési akció megszervezésével, irányításával. Mivel e levél jelentős kultúrtörténeti adalékul szolgál Reguly egész pályájához, ezért teljes terjedelmében közlöm az eredeti ortográfia meghagyásával.
     „Tekintetes Karok és Rendek! Egy olly tudományos ügy pártolására van szerencsém a Tekintetes Karokat és Rendeket a magyar academia nevében felkérni, mellynek kivitelét nemzetünk és academiánk nemes Veszprém Vármegye egy reá fényt hozni indult fiától Reguly Antaltól várja. 
     Tudva van, mikép több magyar s legtöbb külföldi historicus és nyelvbuvár a hunnokat és magyarokat azon nagy finn törzsökhöz számitják, mellynek a lappok, finnek, esthonok, cseremiszek, csuvasok, mordvinok, syrjänek, vogulok, osztyákok stb, mindannyi külön ágait teszik. Miután minden egyéb, u. m. mongol, török, sémita, stb, rokonság eddig győzőleg megvan czáfolva, és csak ez egyre nézve lehet még kérdés: a Tekintetes Rendek említett derék földié elhatározta magát az éjszakot beutazni, s a négyfal közt megnem fejthető kérdésre a hely színéről hozni meg nemzetének az elhatározó végfeleletet. Öt semmi áldozat, úti fáradalom, a szokatlan éghajlat kényelmetlenségei, betegségek, édes övéitől, és hazájától távollétei nem tartóztathatták, erőit már közel öt év óta csüggedetlenűl e nemzeti feladás megoldásának szentelni; megtanulta azon földeken utazhatás, s az ottani források használhatása végett a svéd és orosz, a rokonsági kérdés egyéb ágai kedvéért a török és mongol nyelveket, meg a lapp, finn, és esthon nyelveket, a főid népével osztva meg ennek sanyarú életét, meg a cseremisz, csuvas, és egyéb dialectusokat, s most Ázsia éjszaknyugoti vidékein az Urál alján tartózkodik a vogulok közt, hogy ezek, s majd az osztyákok mármár enyésző nyelveiket is élő szájból magáévá tegye, s e mellett ezen népek természeti és társadalmi sajátságaikat, mikre eddig olly kevés figyelem vala, voltakép kitanulja.
     S e roppant vállalatot Reguly Antal 1839. év nyarában saját, vagy inkább szülői költségén kezdte meg, kiknek erejét, minden elviselhető nélkülözések tűrésére elszánt lelkesedésében, minden esetre túl becsülte. Már finn és lappföldi
vándorlásait nem fedezték szülőinek küldeményei, s így némi adóssággal terhelve lépett be a világ legdrágásabb városába, Sz. Pétervárába. Időközben győri prof. Maar Bonifácz" Ür tudósítván a m. academiát Reguly utazásáról, és czéljairól, ezen intézet némelly tudományos megbízásokhoz némi kisebb summákat csatolt. Reguly e részvét által is buzdítva, és bátorítva, Ázsiában teendő terjedelmes nyelvészeti, és ethnographiai vizsgálódásaihoz készült, s nappal és éjjel általános nyelvtudományt, s történeteket tanult, és buvárlott. De nem jöhetvén további segedelem az academiától, egy pétervárt lakó főldink, haza térést javaslóit, melly tanácsot azonban Reguly határozottan vissza utasított, mert azzal elesett
volna a kérdés, mellyet ő élte feladásául tűzött ki. Erre megjelent orosz academicus és statustanácsos Baer Urnák egy czikkelye Regulyról a pétervári statusújságban, melly után egy gazdag orosz csakugyan hajlandó volt őt pártolása
alá venni, de a segedelem nélkül idegen főidőn tengő hazafi büszke volt azt kérni, s így e forrás sem nyílt meg neki. Azonban haladt az idő, a pétervári rendkívüli drága élet s a szülői kisded küldemények mellett az adósság nőtt, s ezért a
haza térés szint olly erkölcsi lehetetlenséggé vált, a milly anyagi lehetetlenség volt az Uráli út. Folyvást a hazából várva, a hazai kérdés felderítésére a költséget, egy második ajánlatot is viszsza utasított, mellyel az út kivihetésére megkináltatott; t. i. több pétervári academicus szándékozott az orosz cs. academiánál segítését indítványozni, mellyre fényes kilátások voltak, de Reguly nem akarta — mi e végre múlhatatlan szükség lett volna, — tudósításait éhez intézni, a magyar academiát nyilatkoztatván egyetlen természetes fórumának. Egy harmadik (kölcsön) ajánlatot az út megtételére szinte mellőzött, naponként fogyván reménye a hazából jöendő pártolás iránt, míg végre hírt vevéh, hogy az academia folyamodására királyunk őfelségétől segedelem erkezendik, az említett előlegezést a nemes lelkű Baertől elfogadta, s 1843. október 9.
Sz. Pétervárából ki indulván, elérte Ázsiát, hól a Sosva vize mellékén letelepedve, vogul stúdiumai között várja most hazájából utóbbi sorsa elhatároztatását. Azóta érkezett Sz. Pétervárába mind a Királyi segélyösszeg, mind pedig két academiai pénzküldet, s a pétervári academicusok közt a tiszteletre méltó Fraehn indítványára magányos aláírás nyittatott: de ezekkel is sem az ötödfél évi külföldön utazás és múlatás alatt keletkezett passivumok leróva, sem visszaút ja fedezve nincsen, annál kevésbbé van ezekkel Tobolszktól Orenburgig tervelt vándorlása, s még kevésbbé ennek a Kaspiumi tengerig s onnan a Fekete tenger éjszaki tartományai felé olly szükséges folytatása, lehetővé téve.
     A dolog illy fekvésében a magyar academia részint a maga körében indított aláírást, részint hírlapi úton szólította fel a hazai történetek barátit, járulnának hozzá, hogy Reguly ezen, nyelvünkre s régi történeteinkre új világot árasztó utazását folytathassa, és befejezhesse. Minthogy azonban a jelenkor, anyagi és szellemi számos teendői között, kelletinél kevesebb figyelmet mutat azon tudományok iránt, mellyek az életre közvetlen, s így észrevehető befolyást nem gyakorolnak, a szükséghez mért elégséges segélyt ez úton várni nem bátor; ezért, nehogy a már megkezdett út félbe szakasztassék, а Тек. KK. és RR.-re függeszti reményét, azon hazafi bizodalmú kéréssel, méltóztatnék mind a saját körében nyitandó aláírás, mind a többi nemes megyékhez intézendő körlevél által ez ügyet hathatósan előmozdítani; s munkás lenni abban, hogy ezen első Ázsiai út, melly nem csak a tudománynak általában, hanem a magyar nemzet, és nyelv történeteire nézve különösen is, fontos eredményekkel biztat, teljesen befejeztethessék. Igen is, а Тек. KK. és RR. nem fogják engedni, hogy a mit nekünk tenni nemzeti kötelesség, elmulasztani pedig pironság volna, hogy azt idegen ország segedelme eszközölje; nem fogják engedni, hogy magyar tudós, Oroszországból, ottani pártolással hozza meg a magyarnak régi történetei kulcsát.
     Ki magamat a Tekintetes Karok és Rendek kegyeibe ajánlván, megkülönböztetett tisztelettel vagyok A Tekintetes Karoknak és Rendeknek Pozsonyban május 5-én 1844. alázatos engedelmes szolgája Gróf Teleki József" 
     Veszprém megye mihamarább igyekszik eleget tenni hazafias kötelességének: az 1844. július 1-i közgyűléséből körlevélben fordul az ország megyéihez, a szabad kerületekhez és a szabad királyi városokhoz, melyben a ,,tudományos ügy" pártolására hívja fel őket. Ezzel egyidőben megyénkben is megkezdik az adakozások megszervezését, az adományok összegyűjtését. Az uradalmakat az első alispán, a községeket és magánszemélyeket pedig a járási szolgabírák és helyetteseik keresik meg hivatalaik útján.
     A beszedett összegeket különféle módon továbbítják Veszprémbe az egyes törvényhatóságok: rövid úton egyenesen a központi kormányszerveknek adják át, vagy kerülővel — magánszemélyek, köztisztviselők, országgyűlési képviselők segítségével, esetenként a királyi sóhivatalokon keresztül — juttatják el megyénk pénztárába. A megyébe érkező küldemények kezelésével, felügyeletével Kun Sándor másodaljegyzőt bízzák meg, aki hivatalát mindvégig lelkiismeretesen ellátja.15 Regulyhoz aztán a befolyt összegeket közvetlenül az orosz követség közbenjárásával küldik el.
     A felhívott törvényhatóságok közül elsőként a Hajdúkerület értesíti megyénket július 23-án kelt levelében arról, hogy a felhívásnak készségesen eleget fog tenni. Hivatalos levelében ugyanezen a napon Sopron város 40 ezüst forintot küld postán. Selmec városa viszont a rövidebb utat választja és közel 80 ezüstöt utal a helytartótanácshoz.18 1844. július 30-án Bazin szabad királyi város, majd szeptember 26-án Abaúj megye postázza a segélyeket. Szeptember folyamán érkezik meg Fiume ajándéka, majd novemberben Selmec és Pécs városok, valamint Veszprém megye ér el eredményeket a gyűjtés
terén. Decemberben Pest városa 100 pengő forintot ad át Reguly támogatása céljára a Magyar Akadémiának.2:i
     Az egyes törvényhatóságokon belül a gyűjtés, ill. adakozás kétféleképpen történik: a megyék, szabad királyi városok és kerületek saját házi vagy nemesi pénztáraikból ajánlanak fel bizonyos összegeket (pl. Sopron és Pest városa, Abaúj megye); a másik megoldási lehetőség, hogy kiterjedt gyűjtést indítanak Reguly megsegítésére
(mint Temesvár, a Hajdúkerület vagy
Fiume). Ritkábban az is előfordul, hogy a két
módszer kombinációját alkalmazzák (Veszprém
megye).
A következő, 1845. évben sorra érkeznek a
küldemények, átutalási nyugták Temes, Fejér,
Mosón, Esztergom és több más megyéből, a Jász-
Kún Kerületből, Győr és Székesfehérvár szabad
királyi városokból.24 A tényleges gyűjtés az
1845. év végére befejeződik, bár az ügyviteli
intézkedésekre továbbra is szükség van, mivel a
küldemények több helyről nem jutottak el Kun
Sándorhoz.25 Az országos gyűjtés eredményét az
alábbiakban foglaljuk össze:2ti

Táblázat

A táblázat tanúsága szerint a gyűjtés két éve
alatt összesen 1173 pengő forint és 58 7/20-ad
krajcár gyűlt össze Reguly számára, illetve enynyiröl
kellett Kun Sándor pénztárosnak elszámolnia.
A segélypénztár állapotát 1844—45-ben
a viszonylag gyors, a következő két évben a lassú
gyarapodás jellemezte. Kun Sándor másodaljegyző
számadása szerint 1845 végéig az ország
különböző részeiből 548 pengő forintot bocsátanak
közvetlenül kezelése alá, s emellett rövid
úton továbbítanak 439 forintot.27 Az első két év
alatt tehát a gyűjtött vagy felajánlott összegekből
987 forintot adnak postára az egyes törvényhatóságok.
1846. novemberéig a Veszprém megyei
segélypénztárban őrzött pénzmennyiség 548
forintról 660 pengő forint 16 1/20-ad krajcárra
emelkedik.28 A következő katonai év végére
Bihar és Ugocsa megye is megküldi a felajánlott
összeget.29 Ezután már Kun Sándor zárszámadást
nem készített, tehát a gyűjtések végeredményét
pontosan nem ismerjük. A közel
1174 forintot sem tekinthetjük végösszegnek, mivel
egyrészt a törvényhatóságok a postai viteldíjat
is gyakran az adományból vonták le — például
Bazin városa 15 ezüstkrajcártM) — és így
Veszprémbe valamivel kevesebb pénz érkezett,
mint amennyit a törvényhatóságok közötti levelezések
jeleznek. Emellett nem elhanyagolható
egy másik szempont sem, nevezetesen az a körülmény,
hogy megyénk pénztárosa a gyűjtések és
adakozásoknak csupán egy — igaz ugyan, hogy a
jelentősebb — részét kísérhette figyelemmel. Ebből
következik, hogy a valóságosan összegyűlt
segély nagyobb lehetett, mint amennyiről Kun
kimutatásaiból, illetve jelentéseiből tudomásunk
van. Reguly Antal életrajzíróinak ennéllogva
igazuk lehet, amikor azt állítják, hogy az országos
gyűjtés eredményeként 1400 forintot küldhettek
Reguly után." S ez nem az egyetlen mód
volt arra, hogy a tudós munkáját segítsék, hiszen
az 1845-ben alakult Reguly-társaság szintén arra
törekedett, hogy az utazó anyagi helyzetét —
igaz, másféleképpen: kutatási eredményeinek
publikálásával — megerősítse.32
Külön is foglalkoznunk kell a gyűjtés Veszprém
megyei történetével, társadalmi vonatkozásaival,
márcsak azért is, mert kultúrtörténetileg
értékes forrásai vannak Veszprém vármegye közgyűlési
anyagában. Az egyes törvényhatóságok
átirataikban csupán eljárásuk végeredményét közölték,
Veszprém megyében azonban a gyűjtést
végző tisztviselők több esetben részletesen, vagy
több-kevesebb részletességgel összeírták az adakozókat,
illetve az adakozók legfontosabb adatait.
Nemcsak a helységet, az adakozó nevét, az
ajándék összegét, hanem az adakozó foglalkozását,
vallási hovatartozását is feljegyezték.
Veszprém megyében a gyűjtést 1844 nyarának
végén, őszének elején kezdték meg. A gyűjtést
az esetek többségében a járási fő- vagy alszolgabírák,
illetve a járási esküdtek végezték, de előfordult
olyan is, hogy a szolgabíró — bizonyos
jutalom fejében — a megyei pandúrra bízta a
feladat teljesítését."
Eljárásuk eredményéről a járási szolgabírák
először az 1844. november 4-i megyei közgyűlésen
számoltak be. Az eddig eltelt néhány hónap
alatt mindössze a cseszneki felső, a pápai és
veszprémi főszolgabírói járásban sikerült jelentékenyebb
összeget, 72 pengő forint 8 krajcárt
beszedni.'4 Kenessey Antal a veszprémi alsó
(másként mezőföldi) járás szolgabírája ugyanekkor
jelenti, hogy a felhívásnak nem sikerült
érvényt szerezni, minden fáradozása hiábavaló
volt.3 Az év végéig több járásban sikerrel folytatták
a gyűjtési akciót. Saáry László szolgabíró
december 15-én kelt hivatalos jelentése szerint a
devecseri alsó járásban 28 váltóforint 15 krajcár
jött be.'"' A gyűjtést szorgalmasan és lelkiismeretesen
végző megyei hajdúnak, Balogh Józsefnek
kifizetett jutalom — negyvenöt krajcár — kivételével
a gyűjteményt (27 váltóforint 30 krajcárt)
Kun Sándornak adják át.
Újabb jelentős adományokkal gyarapodik a
Regulynak szánt segélyösszege 1845. január 13-
án. A vármegyei közgyűlésen ünnepélyes külsőségek
között több birtokos nagylelkű felajánlásokat
tesz a nyilvánosság előtt: Tallián József
táblabíró 5, gróf Zichy István főispán 30 pengőt
adományoz Regulynak; a jelenlevő nemesség az
önkéntes adományokon felbuzdulva pedig a megyei
nemesi pénztár terhére 100 pengőt szavaz
meg számára.
A megyei gyűjtés 1845. májusára lényegében

befejezettnek tekinthető. A téli és kora tavaszi
hónapokban újabb három járásban — a devecseri
és pápai felső, valamint a veszprémi középső járásban
— szaporodtak az eddig nem csekély adományok.
Koller Ignác, Hunkár Sándor és Kupritz
Mihály — az illetékes szolgabírák — jelentése
szerint összesen 20 pengő forint 6 4/5 krajcár a
növekedés mennyisége. A többi járásban viszont
a megyegyűlés értékelése szerint a hazafias
felhívás hatástalan maradt.!!)
összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a gyűjtés
Veszprém megyében is részleges sikerrel járt,
bár így is jóval eredményesebb volt az országos
átlagnál. (Ebben nyilván presztízsokok is közrejátszanak).
A megye 12 aljárása közül csak 7 járásban
akadtak adakozók. A 4 főszolgabírói járást
alkotó aljárások40 között a fejletlenebb, kis
területű cseszneki járásban gyűlt össze a legkevesebb
pénz (15 pft 40 xr), míg a második legnépesebb,
s társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyait
tekintve a legfejlettebb mezővárossal
rendelkező pápai járás lakossága adakozott a legtöbbet
(36 pft 22 xr). Az egyes aljárások közül
sem a veszprémi alsó és felső, sem a pápai alsó,
sem pedig a cseszneki és devecseri központi járásokban
nem értek el eredményt a vármegyei
kiküldöttek.
Ha az adakozók társadalmi rétegződését vizsgáljuk,
megállapíthatjuk pusztán az összeírások
átlapozásakor is, hogy szép számmal találunk
köztük közép- és kisnemeseket, mezővárosi, vármegyei
tisztviselőket, egyházi főrangú személyeket
és egyszerű falusi plébánosokat, azután zsidó
vállalkozókat, bérlőket, kereskedőket, kisebb
mértékben találkozhatunk a falusi, mezővárosi
értelmiség képviselőivel is.
A gyűjtés során készített jelentések mellékleteként
négy esetben találunk olyan összeírásokat,
amelyek több-kevesebb részletességgel tájékoztatnak
bennünket az adakozók társadalmi hovatartozásáról.
A négy lajstromban 159 valóságos
vagy jogi személy adatai olvashatók.41 A 159 tétel
közül 54 birtokosok adatait tartalmazza, az 54
birtokos az összes személy 1/3-át teszi ki
(33,9% ). Megyei, illetve mezővárosi tisztviselő és
alkalmazott 31 fő (19,5%), mezőváros, nemes
vagy nemtelen község 23 esetben fordul elő
(14,5% ). Zsidó bérlő, kereskedő, gyáros 21 fő
(13,2% ), értelmiségi 8 fő (5% ), s ha számukhoz
még hozzáadjuk a 9 egyházi személy közül kiemelhető
4 lelkészt, számarányuk 7,5% -ra emelkedik.
A hátralevő tételek 5 mesterembert és 8,
magát megnevezni nem, óhaj tó személyt, valamint
5 főpapot jelentenek.
E rövid elemzés során az is kimutatható, hogy
az egyes rétegek számarányuknál nagyobb mértékben
részesednek az összeírt tételekből: elsők
között kell említeni a közép- és kisnemesi birtokos
réteget, amely a megye összlakosságának a
XIX. század közepén csupán 13—15% -át képezi a
különböző becslések szerint is, az adakozásból viszont
annál jobban kiveszi részét.42 Ugyanez
fokozottan elmondható a zsidóságról, amely az
összlakosság kb. 5% -át teszi ki.4' A megyei,
mezővárosi és uradalmi tisztviselők szintén számarányukon
felül képviseltetik magukat. A többi
rétegre vonatkozóan — további, pontos adatok
hiányában — komoly következtetéseket levonni
nem tudunk.
A fentebb leírt jelenség kialakulásához hozzájárult
az összeírok szubjektív magatartása is:
több helyütt ugyanis a tisztviselők nem végezték
munkájukat a leglelkiismeretesebben, megelégedtek
járási székhelyeik bejárásával — például
Pápa és környékén — s ezzel olyan aránytalanságok
keletkeztek, hogy az elemző legfeljebb
tendenciákat jelölhet meg a forrás értékelésekor.
Azt a tényt így is mindenképpen ki kell emelni,
hogy az adakozásban széles társadalmi rétegek
vettek részt az egész nemzet történelmét gazdagítani
kívánó tudományos expedíció támogatásában.
Az adakozók közt ott találjuk a vármegye
főispánját és egyik leggazdagabb emberét, s vele
egy sorban a Martonfalvayak kocsisát, aki kezdetleges
betűkkel ugyan, de büszkén írja a sor
szélére nevét; a köztekintélynek örvendő veszprémi
kanonok mellett ott szerepelnek az egyszerű
falusi tanítók, jegyzők, lelkészek. Ugyanott olvashatjuk
a nép fiainak nevét, vagy a szerény
jelzést: a népből ,,egy valaki". A magyar polgári
nemzettudat fejlődési folyamatának egy sajátos
állapotát mutatják ezek a források, jelezve egyszerre
az egyes rétegek, osztályok között a közeledés
lehetőségét és a különbségek realitását is.
Reguly tragédiája, hogy az évek során összegyűjtött
anyagot feldolgozni sem a kutatásai közben,
sem később nem tudta. Az az önzetlen hazafias
adakozás, amelyből megyénk az elsők között
vette ki részét, csak a kutatómunka külső feltételeinek
biztosításához járulhatott hozzá természeténél
fogva, a belső feltételek kialakításához alig.
1849. május 3-án, amikor véglegesen hazatér
külföldi gyógykezeltetése után, s az egyetemi
könyvtár őreként nyugodt körülmények között
lehetősége nyílna arra, hogy a fölhalmozott roppant
anyag feldolgozásához, a nagy szintézis
megírásához fogjon — akár a finn barát és vetélytárs,
Alexander Castrén —, már betegsége
áll útjába.
Betegségének első, korai jelei már 1842-ben
megmutatkoznak. Március 20-án írja szüleinek
Zircre: ,, . . . boldognak éreztem magamat, míg
erőm volt dolgozni, de most leestem egemből,
olyan vagyok, mint a paradicsomból kiűzött... :
nyugtalanság, elégedetlenség, életuntság fognak
el gyakran; majd vértorlódások kínozzák szegény
fejemet, néha szinte eszméletlen állapotban heverek,
nem vagyok képes összefüggően gondolkodni
. . ."44 A túlerőltetéstől aztán később idegláz
vesz rajta erőt, s az életveszélytől csak a
gyors orvosi beavatkozás menti meg. Ettől kezdve
39 éves korában bekövetkezett haláláig, 1858.
augusztus 23-ig a neurózis, ez — az orvostudományban
nyilván az ún. kimerülési neurózisok
között számon tartott — funkcionális idegbetegség
kínozza. Elhatalmasodó betegsége utolsó éveiben
minden komolyabb, elmélyültebb szellemi
munkát lehetetlenné tett számára: már a legkisebb
megerőltetés is erős fejfájást okozott neki.
Az 1850. szeptember 16-i akadémiai székfoglalója
után, melyben a dzsungárok és magyarok rokonságáról
értekezett, csak az Alföldön és a Fel-vidéken tett antropológiai és néprajzi tanulmányútjai
jelentősebbek. Néprajztudományunk az
utóbbi két-három évtizedben kezdi méltányolni
benne a néprajztudóst. Legutóbb kiadott palóc
jegyzetei éppen azt a törekvést mutatják, amely
elismeri, hogy Reguly életművének megítéléséhez
a halála után kialakult egyoldalú nyelvtudományi
szemlélet mára korszerűtlenné vált, s ha a
kutatás új eredményeket kíván felmutatni, akkor
Reguly munkásságát a maga természetének megfelelően,
komplex módszerekkel kell megközelíteni.
Egyszer s mindenkorra el kell vetni a nyelvészeti
aspektus primátusát: egyenrangú helyet
kell biztosítani a néprajzi, antropológiai, nyelvészeti,
irodalmi kutatásnak. Az életmű súlypontjait
aztán az együttes értékelés jelölheti csak ki.
A Selmeczi Kovács Attila szerkesztette kötet
anyaga Reguly új arcát mutatja meg. Az 1850-es
években Reguly elképzelése annyiban módosul,
hogy a nyelvrokonsági kérdés megválaszolására
szükségesnek tartja a hazai népfajok megvizsgálását
is. A vizsgálat sikere érdekében 1856—57-
ben még a fényképezést is megtanulja, valószínűleg
barátja és Jedlik munkatársa, Csapó Gusztáv
ösztönzésére. Palóc útjain a magyar néprajztudományban
először alkalmazza a fotografálást.45 A
palócoktól történő visszaérkezése után, 1857
novemberétől a következő év tavaszáig Hunfalvy
Pállal közösen a vogul kéziratos anyag feldolgozásán
fáradozik, de munkájukat már nem folytathatják,
mivel Reguly a nyári szabadság ideje
alatt vértolulást kap, amely végez vele.
Akárcsak Körösi Csorna, ő is csak a felismerés
kimondásáig jutott el, annak bizonyítására már
nem futotta erejéből. Az áhított összegzést ekkor
már súlyos emlékezetkihagyása sem tette volna
lehetővé.
Skandináviai, oroszországi, szibériai útjainak
jelentőségét már kortársai is fel- és elismerték.
Toldy Ferenc úgy tekint vissza utazásaira, mint
,, . . . nyelvünk alkotására s belső történetére új
világot hintendő első magyar tudományos utazásra,
mely óhajtott foganattal koronáztatott."4(' Ügy
véli, hogy Regulyhoz hasonló vállalkozást
,, . . . még egy magyar sem vitt véghez."47 Utazásait
nemcsak a magyar és nemzetközi tudományos
közélet, hanem Veszprém megye is élénk
figyelemmel kíséri. Az 1846. február 3-i közgyűlésen
a megye elhatározza, hogy tudomást fog
szerezni Reguly állapotáról.4* 1847 tavaszán Kun
Sándor másodaljegyzőt újra megbízzák azzal a
feladattal, hogy pontos értesüléseket szerezzen
az utazó hollétéről, hogy létéről.49 Kun Sándor
1848. június 7-én jelenti, hogy Reguly ,, . . . tapasztalásának
kiadása végett Berlinbe, onnét
megromlott egészségének helyreállítása végett
Mechlénburgba utazott; — ezen jelentés folytán
jelentő jegyző Úr továbbra is bízatik, azt azonnal
jelenese be."50
Reguly tudományos pályáját az ötvenes években
sikerül a szélesebb nemzeti közvéleménnyel
megismertetni. A pápai római katolikus gimnázium
egyik tanára vállalkozik arra, hogy részletes
életrajzát közérthető nyelven megírja és
közreadja, példaként állítva őt az ország egész
ifjúsága elé. A pápai református főiskolai nyomda
által előállított könyv az első, közvetlen Reguly
halála után megjelenő pedagógiai célokat
szolgáló Reguly-életrajz.51
Kéziratos hagyatékát a magyar összehasonlító
nyelvészet nagy alakjai és úttörői: Hunfalvy Pál,
Budenz József, Munkácsi Bernát, Pápay József
igyekeztek feltárni, tudományos alapossággal
igazolni azt, ami Regulynál csupán sejtés volt.
Tárgyi gyűjteményének egy része még életében
Oroszországban maradt, másik része a budapesti
Néprajzi Múzeum első gyűjteménye volt. Ez az
első, magyar tudós által tudatosan gyűjtött néprajzi
anyag, mely az elmúlt egy évszázad alatt
igen jelentős károkat szenvedett részben az emberi
gondatlanság és felelőtlenség, részben a restaurálás
hiánya miatt.52 Századunk társadalomtudományának,
különösen a néprajztudománynak
sok törleszteni való ja van még Regullyal
szemben. Ennek a munkának az elvégzésében
lehet számunkra példamutató az a morális tartás,
amely a sajátja volt, s amely mellett a legnehezebb
időkben is kitartott.