„Vörösberényi Református Templom építészeti története kezdetektől 1899-ig” változatai közötti eltérés
a |
a |
||
| 13. sor: | 13. sor: | ||
1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált.<br> | 1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált.<br> | ||
1975 decemberében szőlő aláforgatásakor nagy mennyiségű római kori edénytöredéket találtak.</ref> Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható.<ref>Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.</ref> A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.<ref>Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.</ref> | 1975 decemberében szőlő aláforgatásakor nagy mennyiségű római kori edénytöredéket találtak.</ref> Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható.<ref>Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.</ref> A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.<ref>Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.</ref> | ||
| + | |||
| + | ==Átmenet a római korból az avar illetve Árpád korba== | ||
| + | A Lokhegy K-i oldalának alján római telepnyomokat találtak, Az ott gyűjtött cserepek közt a késő római, piros festésű kancsó töredék, szürke, fésűs-díszítésű oldaltöredékek között Árpádkori cserép is volt. 1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált. Németh Péter az „Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből” munkájában állapítja meg a következőket: „A késő avarkori telepek helyén gyűjtött leletanyag nem egy esetben az Árpád-korral zárul, ami egyben továbbélést is jelenthet.” Valószínűnek tartom, hogy Balatonalmád-Vörösberény esetében ez az átmenet igaz nem csak az avar-Árpádkor, hanem korábbi római-avarkor átmenetére is. | ||
| + | |||
| + | Az avarok 567 évét követően a Gepidák legyőzése után vették birtokukba Pannoniát. Létrejött egy új politikai hatalom, - az Avar Birodalom, amely 567/568-tól egészen a 790-es évekig egységes államalakulatként állt fenn. Németh Péter szerint az i. sz. 568 után kezdődő korai avar betelepülésnek Rhé Gy. munkájában még nem lelhetjük a nyomát. A VII. század utolsó harmadával kezdődő, s a IX. század végével záródó késő avarkornak nevezett idő¬szak emlékei a történeti Veszprém megyében (már) jóval gyakoriabbak. A késő avarkor régészeti lelőhelyeinek a száma a korai avarkorhoz képest jelentősen megnövekedik, ami egyben a népesség lélekszámának a gyarapodását is mutatja. E „későbbi időszak gyakran több száz síros temetői arra utalnak, hogy az avarok békességben, nagy kiterjedésű falvakban éltek, általában földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, több évtizedig egy helyben laktak. | ||
==Lábjegyzet== | ==Lábjegyzet== | ||
A lap 2015. augusztus 6., 16:07-kori változata
Tartalomjegyzék
Kezdetek
Balatonalmádi, ahogy Fűzfővel határos Vörösberény is Pannonia őskor óta lakott helye. Közelünkben az Öreghegyen egy neolitikumi szerpentin kőből készült (5000 - 3300 éves) balta került elő.[1] A rézkor (Kr.e. 3300 – 2000) két települését a mai Liszt Ferenc utcában és Budataván találjuk.[2] A szintén Vörösberényi részen található Kun-földekről pedig bronzkori (Kr.e. 2000 - 800) edények kerültek napfényre.[3] A napvilágot látott emlékanyag arra enged következtetnünk, hogy a Balaton eme part menti sávját az őskoron belül az úgynevezett bronzkori mészbetétes kultúra idejében lakták a legsűrűbben.[4]
A bronzkor vége és a római kor első százada végéig hatalmas hiátussál van dolgunk. A kutatók szerint az itt található római kori település központja a II. századtól a Séd közelében, a Lok-hegyen, a Magtárnál, a Szabolcs utca környékén illetve Budataván lehetett.[5]
A Lokhegy[6] Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható.[7] A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.[8]
Átmenet a római korból az avar illetve Árpád korba
A Lokhegy K-i oldalának alján római telepnyomokat találtak, Az ott gyűjtött cserepek közt a késő római, piros festésű kancsó töredék, szürke, fésűs-díszítésű oldaltöredékek között Árpádkori cserép is volt. 1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált. Németh Péter az „Újabb avar kori leletek a történeti Veszprém megyéből” munkájában állapítja meg a következőket: „A késő avarkori telepek helyén gyűjtött leletanyag nem egy esetben az Árpád-korral zárul, ami egyben továbbélést is jelenthet.” Valószínűnek tartom, hogy Balatonalmád-Vörösberény esetében ez az átmenet igaz nem csak az avar-Árpádkor, hanem korábbi római-avarkor átmenetére is.
Az avarok 567 évét követően a Gepidák legyőzése után vették birtokukba Pannoniát. Létrejött egy új politikai hatalom, - az Avar Birodalom, amely 567/568-tól egészen a 790-es évekig egységes államalakulatként állt fenn. Németh Péter szerint az i. sz. 568 után kezdődő korai avar betelepülésnek Rhé Gy. munkájában még nem lelhetjük a nyomát. A VII. század utolsó harmadával kezdődő, s a IX. század végével záródó késő avarkornak nevezett idő¬szak emlékei a történeti Veszprém megyében (már) jóval gyakoriabbak. A késő avarkor régészeti lelőhelyeinek a száma a korai avarkorhoz képest jelentősen megnövekedik, ami egyben a népesség lélekszámának a gyarapodását is mutatja. E „későbbi időszak gyakran több száz síros temetői arra utalnak, hogy az avarok békességben, nagy kiterjedésű falvakban éltek, általában földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, több évtizedig egy helyben laktak.
Lábjegyzet
- ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi, 1995. 102 p.
- ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi, 1995. 103 p.
- ↑ Uo. p. 102-103.
- ↑ Vö.: Uo. 102 p.
- ↑ Vö.: Balatonalmádi és Vörösberény Története, Almádiért Alapítvány, Balatonalmádi 1995. 106. p.
- ↑ A 4/6. számú lelőhely átnyúlik a vörösberényi határba is. 1903 előtt Somodri J. telkén, a pince fala mellett két csontváz került elő edénymellékletekkel, amelyek IV. századiak.
1911-ben Plank K. telkén, kb 1,5 m mélyen római sírra akadtak, amelyet szétdúltak. A múzeumi ásatás során két újabb sír került elő, az egyiket azonban a telektulajdonos nem engedte kibontani. A kibontott másik sír külsőleg ovális formájú volt. Belső falait 1 cm vastagságban simára vakolták, feneke pedig 8 téglával volt kirakva. Tetejét 3 db durván faragott vörös homokkő lap fedte. A benne lévő csontváz jobb kezénél 8 db bronzpénz volt, Valens, Valentinianus és Gratianus veretei. A fej mellett egy kis üvegedény cserepei hevertek. A szomszédos Bodor-telken építkezés közben falakat találtak.
Innen került elő egy IV. századi, vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el.
A Lokhegyről származik még egy vörös homokkő oszlopláb és egy leveles oszlopfő.
1911-ben a Plank–féle telken előkerült római temető felett Laczkó Dezső avar sírokat talált.
1975 decemberében szőlő aláforgatásakor nagy mennyiségű római kori edénytöredéket találtak. - ↑ Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.
- ↑ Veszprém Megyei Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969. 262. p.
