„Vajkai Aurél és Balatonalmádi” változatai közötti eltérés

A lap 2013. április 2., 17:26-kori változata

Életrajzi adatokból ismeretes, hogy Vajkai Aurél 1950-ben költözött Balatonalmádiba. Leszámítva azt, hogy élete utolsó éveit Budapesten, családja, leánya és unokái körében töltötte, balatonalmádi lakosnak számíthatjuk. Nem alaptalanul tesszük ezt, mert élete során Balatonalmádiban lakott egyfolytában a leghosszabb ideig, több mint 30 évig. Almádi kötődése mellett még Cserszegtomaj volt számára kedvelt hely, ahol kis házzal is rendelkezett.

Balatonalmádi és Vajkai Aurél viszonyát tekintve több területről lehet és kell megemlékezni, viszonylag rövid időkorláton belül.

Ismert „tagja” volt annak az almádi lakosokból álló társaságnak, akik naponta jártak be, az akkor még működő vasúttal, Veszprémbe dolgozni. A vonaton kialakult csoportok utaztak együtt, akik közül néhányan például ulti-csapatot alkottak, mások a napi ügyeken túlmenő történeti, művészeti, vagy tudományokkal összefüggő kérdésekről folytattak eszmecserét. Vajkai Aurél természetesen az utóbb említett csoporthoz tartozott. Rendkívül széles ismeretekkel rendelkezett ugyan, de nem tartom valószínűnek, hogy tudott ultizni, ami egyesek szerint „ősmagyar” kártyajátéknak tekintendő. Almádi közéletének kis szelete volt a vonaton utazók társasága, aminek természetes résztvevője volt Vajkai Aurél.

Balatonalmádi közéletének jól ismert tagja volt, hiszen több cikluson keresztül tanácstagként folyt bele a település életébe. Nemcsak „sima” tanácstag volt, aki sűrűen bólogatott az előterjesztésekre, hanem kritikus szemléletű ember lévén szóvá is tett neki nem tetsző, vagy véleménye szerint helytelen dolgokat. Abban az időben ezt nem minden esetben vették jó néven a község vezető emberei, nevezetesen a tanácselnök, a vb. titkár, vagy némelyik tanácstag, nem említve az akkor aktuális alapszervezetet. Azonban mint közismert tudós embernek, nem mertek, vagy nem is akartak ellentmondani ésszerű, megalapozott érvek hiányában, eltekintve attól a ma már tudott és kimondható dologtól, hogy finoman fogalmazva a tanácstagok jelentékeny részénél lényegesen magasabb szinten látta meg a problémákat, amelyeket kellő hangsúllyal ki is nyilvánított.

Balatonalmádi státuszát hagyományaiból következően mint üdülőhelyet tartotta meghatározónak, amely akkoriban még községi, majd nagyközségi szervezetben lévő település volt. Megállapítható, hogy ebben a kérdésben teljesen igaza volt, és mint a községi tanács keretében működött üdülőhelyi bizottságnak - nem vagyok biztos a definícióban, inkább csak a tartalmában - igen aktív tagjaként, majd elnökeként, e téren sokat tett a településért. Nagyon jó kapcsolatban állt Mihály Rudolffal, aki akkoriban üdülőhelyi előadó volt a tanácsi apparátusban. E kapcsolatot két dolog motiválta. Egyrészt az, hogy mindketten minden anomáliát észrevettek és azt szóvá is tették. Másrészt Rudi bácsi festőművész volt a hivatali munkáját megelőző időkben, ami szintén összekapcsolta őket, mert Vajkai Aurél nagy művészetbarát és természetesen művészeteket ismerő ember volt.

Ha elővennénk a Veszprém megyei Napló régi számait, igen gyakran találkoznánk Vajkai Aurél írásaival, mégpedig elég széles területen, az úgynevezett mínuszos hírektől kezdve a zenei kritikákig, de legfőképpen Balatonalmádira vonatkozókkal. Igen aktív levelezője volt az említett napilapnak és kritikus szemléletéből következően nem minden írása örvendhetett nagy sikernek a szerkesztőségben, sőt, ma már megkockáztathatjuk azt a feltevést is, hogy egy-két mondat, vagy kifejezés törlésére is felkérték.

Az emberekkel való kapcsolata habitusából következően vegyes képet mutatott. Mint tanácstag jelentős számban foglalkozott a lakosság által megfogalmazott kérdésekkel és kérésekkel. Aki általa valamilyen pozitív választ kapott, vagy ügyét sikeresen elintézte, egészen biztos, hogy más szemmel tekintett rá, mint akinek ügye nem záródott ilyen eredménnyel. Azon túl, hogy elismert tudósnak és tekintélyes embernek számított, akinek véleményére adtak az emberek, nem mindenki kedvelte szókimondó, kritikus stílusát, főleg akkor nem, ha neki volt igaza a vitatott kérdésben.

Elkezdett foglalkozni Balatonalmádi település-történetével, ami sajnos befejezetlen maradt, néhány térképvázlat és fényképek formájában. Az eredeti térképekről készült felvételek összemontírozását végezte el, azokon bejelölte a mai úthálózatot, amelyik nagyrészt megegyezik az 1858. évi kataszteri térképen látható utakkal. Itt meg kell jegyezni, hogy az említett térképen lévő utak mind a mai napig léteznek, csupán további utakkal bővült a hálózat. Ezeket a térképeket nagy valószínűséggel a készülő kiadványhoz kívánta felhasználni.

A fotókról érdemes röviden külön megemlékezni, mert többek között készített két fotómontázst is, amelyek igen tanulságos kísérletnek számítanak. Egyik Almádit ábrázolja 1889 körüli időpontban, az Öreghegy valamelyik magasabb pontjáról készült képek összemontírozásával. A kép viszonylag jól datálható, ugyanis az 1888-ban bővített Véghely villa tornya jellegzetes és meghatározó elemként látható a képen. Az épület ma is áll a Véghely villa telkén felépült Auróra hotel mellett, a Bajcsy-Zsilinszky u. 14 sz. alatt, csaknem változatlan külsővel, kismértékű belső átalakítás mellett.

Vajkai megpróbálta megkeresni azt a helyet, ahonnan a régi felvételt készítették. Ez egyáltalán nem volt könnyű feladat, mert akkoriban az Öreghegy nagy szőlőkben álló épületekkel volt beépítve és valószínűleg valamelyik épületből, vagy annak kertjéből készítették a képet. Az új felvétel helyét még a legjobb, legpontosabb beazonosítás mellett sem volt könnyű megtalálni. Egyrészt azért, mert mára csaknem teljesen beépült az Öreghegy, miután sikeresen apró telkekre osztották az egykori nagy szőlőket, az épületeket részben átépítették, netán le is bontották. Másrészt az azóta felépült sok épület takarja az egykori épületeket, mint lehetséges beazonosítási pontokat. A Véghely villa egykor domináns tornyát már alig lehet megtalálni az időközben felépült épületek halmazában. Mindez a megállapítás kb. 20-25 évvel ezelőtt készült fotókra, illetve állapotra vonatkozik, a mai helyzet ennél sokkal rosszabb ilyen szempontból. Nagyon nagy kár, hogy nem készült el a mű, mert egy, a helyszínt kitűnően ismerő szakember által, tudományos igényességgel elkészített könyvvel vagyunk szegényebbek. Ezt a feltevést igazolja számtalan más publikációja.

Legalább egy mondat erejéig meg kell jegyezni, hogy Vajkai Aurél szenvedélyes fotós volt, így Almádiról is számtalan képet készített, úgy vélem, erre a múzeum fotótára adhat igazolást.

Feltétlenül meg kell említeni, hogy „Balatonalmádi és környéke” címmel, a Nagyközségi Közös Tanács megbízásából könyvet írt. Az 1979-ben megjelent mű még ma is hézagpótló munkának számít. Ismerve őt, biztosak lehetünk abban, hogy ő volt a kezdeményező a kiadást illetően. A 61 oldalas kis könyvecske alapműnek tekinthető mindazok számára, akiket érdekel szűkebb pátriájuk története és szándékukban áll azt részletesebben megismerni. Rövid áttekintést nyújt a kő- és bronzkortól, a római koron keresztül napjainkig. Külön- külön röviden ismerteti a vörösberényi műemlék templomokat a szintén műemlék kolostorral együtt.

Jelentős értéket képvisel a könyv „Almádi séták” című fejezete, ugyanis ilyen jelleggel az 1930-as évek óta nem jelent meg Almádiról ismertetés. Ezért szerves folytatásának, illetve kiegészítésének tekinthetjük az 1934-ben, Dr. Dornyay-Dr. Vigyázó szerkesztésében megjelent „Balaton és környéke” című útikalauz Balatonalmádira vonatkozó részének. A „Kirándulás a szomszédos községekbe” című fejezet pedig foglalkozik Szentkirályszabadja, Felsőörs és Alsóörs nevezetességeivel, így igen hasznos olvasnivalója a Balatonalmádit és környékét megismerni szándékozóknak. Egyébként ilyen értelemben is méltó folytatója a fentebb említett útikalauznak. Mindezzel két dolgot bizonyít. Egyrészt azt, hogy nem elfogult és csak Almádiról szól, másrészt azt, hogy Almádi környékét és annak nevezetességeit is legalább olyan jól ismerte és becsben tartotta, mint Balatonalmádit.

A könyve végén egy kis vázlatos történeti kronológiát ad át az olvasónak, kezdve az 1493-ban kiállított, az első Almádit említő, szőlőbirtok eladásáról szóló oklevéllel, befejezve 1979. január 1-vel. Utóbbi dátum nyilvánvalóan a kézirat lezárásának időpontját jelzi. Ezt a kis kurta kronológiát felhívásnak tekinthetjük és valamilyen formában teljessé kéne tenni és megjelentetni, bizonyára hézagpótló áttekintést nyújtana a város történetéről. Ha a sors nem szól közbe, talán el is készítette volna, most viszont a feladat az utókorra vár. Ezzel emlékezhetne a város dr. Vajkai Aurélra, a neves tudósra, aki több mint három évtizedig lakott Balatonalmádiban.

Végezetül két kis történet, amelyek felvillantják előttünk kedves és érdekes személyét.

Vajkai Aurél egy alkalommal, a szintén vonattal Veszprémbe bejáró almádi ismerősének, egy ifjú hölgynek - látva érdeklődését - felajánlotta, hogy bemutatja neki a veszprémi várat, ismertetve annak történetét, valamint az ott található épületeket. Megtörtént az ismertetés és még a püspöki palotába is bevitte őt, ami akkoriban talán kevésbé volt lehetséges, mint manapság. A kirándulás végén Vajkai Aurél azt mondta az illető hölgynek: „most pedig ad nekem két forintot”. A miért kérdésre „én semmit sem csinálok ingyen” válasz érkezett tőle. Egy 4-5 éves kisfiút a szomszédból jól ismert Vajkai Aurél, többször mókázott vele, béka brekegést utánozva. Ezért a kisfiú „Béka bácsinak” szólította őt és többször meg is látogatta otthonában, azon belül a dolgozószobájában. Egy alkalommal a gyerek erősen pókhálós fejjel érkezett haza és mint kiderült, bemászott az ágy alá, azért nézett ki az említett módon. Ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis a tudós ember birodalma a dolgozószobája és tabu mindenki számára, aki ott takarítani szeretne, netán rendet akar csinálni. Ez szigorúan tilos, mert utána nem fogja megtalálni az éppen szükséges könyvet, iratot, vagy bármilyen tárgyat.

E rövid kis írással kívántam igen vázlatosan szemléltetni dr. Vajkai Aurél kapcsolatát Balatonalmádival, az ott élő emberekkel.

Megjelent 2003-ban Veszprémben az Emlékkötet Vajkai Aurél születésének századik évfordulójára c. könyvben.

Forrás

Új Almádi Újság 2008. (20. sz.) 7. sz. 2. p.